2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig

2019. február 26. 19:47 Múlt-kor

A gabonatörvények (1815)

A brit földbirtokosok bevételeit 1815-ben egy védővámmal kezdték biztosítani, amelyet az importált gabonára (és sok más egyéb élelmiszerre) vetettek ki. Ilyen adók korábban is léteztek, és a 18. század folyamán meglehetősen jó eredménnyel biztosította mind a lakosság számára a stabil ellátást, mind a termelők számára a stabil bevételeket a belföldi kereskedelemből. Amikor a gabona ára jelentősen csökkent, az állam magasabb vámot vetett ki az importgabonára, hogy fenntartsa a hazai piac árait, valamint exportjutalmat ajánlott fel a termelőknek, amikor pedig emelkedett az ár, csökkentette a vámot, hogy serkentse az importot.

Az 1815-ben bevezetett adó azonban öncélúnak és kizsákmányolónak hatott a lakosság szemében: láthatóan az volt a célja, hogy a háború alatti magas árakhoz szokott földbirtokosok azonos szinten tarthassák bevételeiket, miközben aránytalanul kevés adót fizettek. Ellenzői amellett érveltek, hogy békeidőben nem a hazai termelők védelmével kellene biztosítani az élelmiszerellátást, hanem a szabad kereskedelmet ösztönözve, a külföldi gabona beáramlását is lehetővé téve. 1838-ban a Richard Cobden és John Bright vezette Gabonatörvény-Ellenes Liga a kor legnagyobb tömegmozgalmát hozta létre a rendelkezés elleni kampányával.

Amikor Robert Peel miniszterelnök 1846-ban bejelentette a törvény visszavonását, ugyanazon érzelmek mentén érvelt, mint amikor 1842-ben újra bevezette a jövedelemadót: javítani az emberek körülményein, és „a törvénykezést az méltányosság és igazság eszméire alapozni”, ami garantálja a társadalmi harmóniát és a gazdasági stabilitást.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
II. Jakab (kép forrása: historicmysteries.com)III. Vilmos és II. Mária (kép forrása: rosi.org.uk)Kép forrása: amusingplanet.comWilliam Pitt miniszterelnök (kép forrása: conservativehistory.blogspot.com)Londoni utcakép 1814-ből (kép forrása: thesocialhistorian.com)A Szegény Ember Őrzője egyik száma (kép forrása: ebay.com)A Gabonatörvény-Ellenes Liga egy 1846-os gyűlése (kép forrása: Wikimedia Commons)Egy fennmaradt doboz Bryant and May gyufa (kép forrása: Flickr)Brit katonák küzdelme a zulukkal (kép forrása: Wikimedia Commons)Nicholas Kaldor (kép forrása: construyendounanuevavenezuela.blogspot.com)Margaret Thatcher (kép forrása: windsorstar.com)John Major (kép forrása: CNN)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár