Új kapcsolatokat hozott létre India és a görög világ között Nagy Sándor hódítása
2022. február 25. 09:10 Múlt-kor
Korábban
A meztelen bölcselő
A hadjáratok során a támadók olyan jelenségekkel is találkoztak, amelyekkel korábban még nem. Plutarkhosz szerint ekkor került Nagy Sándor birodalmába Kalanosz.
A szerző szerint ő egy gümnoszofista volt, amely egy általános megnevezése volt az aszkétáknak (gümnoszofista: ’meztelen bölcselő’).
Kalanosz a görög nevét vélhetően onnan nyerte, hogy a ’Kalé’ szóval üdvözölte azokat, akikkel találkozott.
A római történetíró szerint ő javasolta Nagy Sándornak azt is, hogy a birodalma középpontját helyezze Babilonba.
Ezt úgy érte el, hogy egy száraz bőrdarabot terített le, és ráállt egymás után mindegyik szélére, majd középre.
Előbbi esetekben a bőr felemelkedett, utóbbi esetben nem. Így szimbolizálta azt, hogy a birodalom egyensúlya érdekében annak középpontjába kell helyeznie a fővárost.
Kalanoszt az tette híressé, hogy Kr. e. 323-ban, amikor már igen öreg volt, Szúzában elosztogatta mindenét az emberek között, majd önként egy máglyára vetette magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap