Emlékművet kaptak a brit háborús halottak
2007. október 16. 16:00
A II. világháború óta fegyveres konfliktusban meghalt összes brit katona neve olvasható azon a monumentális emlékművön, amelyet a múlt hét végén II. Erzsébet királynő avatott fel.
Korábban
A jelenleg 81 éves Erzsébet és a 86 éves Fülöp - akik 1947-ben keltek egybe, és éppen az idén novemberben ünneplik 60. házassági évfordulójukat - a pénteki avatáson külön megtekintette Mountbatten nevét az emlékművön. A néhai rokon a királyi család egyetlen tagja, aki terrorcselekmény következtében halt meg.
Az új emlékművön rajta van annak a 170 brit katonának, illetve polgári tisztviselőnek a neve is, akik az iraki háborúban szeptember végéig életüket vesztették. London közepén, a kormányzati negyedben áll már egy emlékmű - a Cenotaph -, amelyet a két világháborúban és más konfliktusokban meghalt brit és nemzetközösségi katonáknak emeltek, és amelynél az első világháború harcait lezáró fegyvernyugvás évfordulóján, minden év november 11-én nagyszabású megemlékezést tartanak az uralkodó és a kormány részvételével.
A most felavatott új emlékmű azonban Nagy-Britanniában az első olyan, amelyen névvel szerepelnek a katonaáldozatok.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap