Tutanhamon nem fért el a British Múzeumban
2007. július 12. 10:00
A londoni British Múzeum helyhiány miatt nem tudta fogadni minden idők legnagyobb múzeumi sikerét, a Tutanhamonos sztárkiállítást.
Korábban
A múzeumnak azért kellett a világ egyik legnagyobb kiállítótere megépítése mellett döntenie, mert nemrég helyhiány miatt mondták le a 130 kiállítási tárgyból álló, korábban az Egyesült Államok nagyvárosaiban turnézó Tutanhamon-tárlatot. Amikor a kincsek legutóbb, 1972-ben az Egyesült Királyságban jártak, akkor a British Múzeum gond nélkül fogadta be a tárlatot. Persze a fáraó most sem hagyja ki a szigetország adta lehetőséget, a kiállítást a délkelet-londoni Greenwich O2 névre hallgató múzeumban rendezkedik be.
Idén szeptembertől a főépületben az első kínai császár agyaghadserege lesz látható (csak mostanáig 30 ezer jegy kelt el elővételben), amely elvette a helyet a további nagyszabású tárlatok elől. A múzeum szerint a nagyszabású vándorkiállítások megjelenésével csak Angliában évente 2,5 millióan látják az anyagaikat, míg a világszerte turnézó tárlatokat 1,5 millióan nézik meg.
A British Múzeum éppen ezért igen ambiciózus tervekkel állt elő, és a projekt irányításával a párizsi Pompidou Központ és a londoni Lloyd ünnepelt építészét, Lord Rogers of Riverside-ot bízták meg. A költségeket jelenleg 70-100 millió fontra becsülik, így az intézmény a magántőke bevonásával szeretné az állami szerepvállalást csökkenteni. Az ezer négyzetméteres kiállítóteret Bloomsburyben, a Montague Place-en építik majd fel a British Library mostanra kiürített épületei helyén. A múzeum reményei szerint 2011-ben sor kerülhet a megnyitóra, és az épületben helyet kapna egy olyan speciális részleg is, ahol a nagyközönség munka közben láthatná a restaurátorokat.
Ezzel párhuzamosan Sir Joseph Hotung hongkongi üzletember 3 millió fontos adományával a leendő épület egy kínai porcelángyűjteményt is befogad majd. Az 1752 darabból álló kollekció jelenleg a Londoni Egyetem tulajdonában van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap