Az elmúlt 200 év híreiben is keres a Google
2006. szeptember 7. 11:45
A Google most bemutatott szolgáltatása megdobogtatja a történelem iránt rajongók szívét: a Google News Archive Search lehetővé teszi, hogy a felhasználó az elmúlt 200 év digitalizált újságjainak birtokában naprakész legyen a múltból.
Korábban
A The New York Times és a Guardian támogatásával létrejött kezdeményezés során a két lap archívumának
feldolgozása mellett különböző, már meglévő digitalizált állományokat is
felvettek az indexelt anyagok közé. A több száz különböző hírforrás
felhasználásával igazi időutazást tehetünk, és a múltat több szempontból is
tanulmányozhatjuk.
Az eredmények a Google hírkeresőjének találati
oldalához hasonlóan jelennek meg, ahol az időben és tematikailag kapcsolódó
események csoportosítva szerepelnek. Egymás mellett látható a gyűjtemény egyharmadát
jelentő ingyenes és a kétharmad fizetős tartalom, sőt az
utóbbinál az is látható, hogy az adott cikkek mindegyike 4,95 dollárba kerül. A
Google szerint a fizetős tartalmak a keresés relevanciája alapján jelennek meg,
és nem azokat tüntetik fel, akikkel már megállapodtak. A New York Times 1981-ig
elérhető, ám dolgoznak azon, hogy a lap az 1850-es évekig visszamenően olvasható
legyen. A Time esetében az 1923-as alapítás óta összes megírt cikk szerepel az
adatbázisban.
A legkorábbi kereshető történet az 1700-as évek közepéről származik, ami jelentős előrelépésnek tekinthető a Google News eddigi 30 napos archívumával szemben. Ez a tevékenység szorosan kapcsolódik a keresőóriás történelmi adattárainak építéséhez: augusztusban indították el azt a Google Print után Google Book Search-nek hívott könyvkeresőt, ahol a digitalizált könyveken belül is lehet keresni, sőt az ingyeneseket nyomdailag előkészített pdf-ben le is lehet tölteni. Ezt egészíti ki a Video szolgáltatásból kinőtt történelmi filmtár, és most a nyomtatott sajtó is. Ami talán még hiányzik, de valószínűleg erre sem kell sokat várni: egy történelmi dokumentum- és hangtár.
A Goggle alapítói szerint a céljuk egyértelmű: így végre mindenki átélheti és megismerheti a történelmet, és ehhez csupán egy internetre kötött számítógépre van szüksége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.