Zavaros kémjátszmák nyomán csukódott le örökre a „hajnal szeme”
2022. október 15. 08:50 Múlt-kor
„Olyan, mint egy orchidea a boglárkák között” – így jellemezte egykoron Adam Zelle a Mata Hari művésznéven világhírnévre szert tett lányát, Margaretha Geertruida Zellét. Az egzotikus táncosnő lábai előtt hevert az egész férfivilág, erotikus darabjai beindították az emberek fantáziáját. Az első világháborúban belekeveredett a nemzetközi kémügyek intrikáiba, végül letartóztatták, halálos ítéletét 105 éve, 1917. október 15-én hajtották végre.
![Mata Hari](/ih0Ax/article/main/.630x1260/61480.jpg?lavid=422095)
Mata Hari, az egzotikus táncosnő és kémnő 1906-ban
Korábban
Az 1876-ban született Margaretha igazi énjére Holland Kelet-Indiában, Jáva szigetén talált rá, ahová egy magasrangú katonatiszt feleségeként érkezett. Rudolf MacLeod kapitány alkoholizmusa és brutalitása pokollá tette az életét, amelyből a fiatal nő a tánc világába menekült. Válása után Margaretha Párizsba utazott, ahol egzotikus tánctudása jó megélhetést biztosított számára.
A francia főváros lakóit legelőször 1905 márciusában kápráztatta el. Az egyre inkább ismertté váló Margaretha felvette a Mata Hari (malájul: „hajnal szeme”) művésznevet. A különleges délkelet-ázsiai performanszok, amelyekben Mata Hari rendszerint hiányos ruhadarabokban lejtett, beindították az emberek fantáziáját.
Az életét megkeserítő férjével 1897 körül
Többen úgy vélték, hogy a táncosnő Indiában egy Sivának emelt templomban nőtt fel, mások azt híresztelték, hogy különleges tánctudása szüleinek, leginkább anyjának köszönhető, aki egy indiai templomi táncosként kereste a kenyerét. Az erotikus kisugárzású darabok megtették hatásukat, a férfiak a pogány, táncos istennő Mata Hari lábainál hevertek, aki népszerűségét kihasználva gyakorta prostitúcióval egészítette ki jövedelmét.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Az első világháború kezdetére az ünnepelt táncosnő egy igen tekintélyes nemzetközi klientúrával rendelkezett, amely felkeltette a német és a francia titkosszolgálatok érdeklődését. Holland állampolgárként (Hollandia semleges országként nem vett részt a fegyveres konfliktusban) Mata Hari viszonylag szabadon átléphette az országhatárokat.
Portré (1900 körül)
A francia titkosszolgálat végül felkérte, hogy utazzon Madridba, és női bájait bevetve próbáljon meg fontos információkhoz jutni a megkörnyékezett diplomatáktól és egyéb fontos tisztséget betöltő férfiaktól.
Mata Hari hamarosan belekerült a nemzetközi kémügyek intrikáktól átszőtt szövevényes hálójába, amely megpecsételte sorsát. A francia megbízói szemében az idő múltával egyre gyanúsabbá vált. Azt feltételezték róla, hogy kettős ügynök, és 1917. február 13-án végül Párizsban letartóztatták.
Tárgyalása a nyilvánosság kizárásával, zárt ajtók mögött zajlott. A védelmét korábbi szeretője, egy 74 éves ügyvéd látta el. Bár nem voltak egyértelmű bizonyítékok, hogy a németeknek kémkedett, a táncosnőt végül halálra ítélték.
Mata Hari kivégzése 1917-ben
Az ítéletet 1917. október 15-én hajtották végre. Mata Hari a Párizs közeli vincennes-i kaszárnyában állt a kivégzőosztag elé, kérésére szemét nem kötözték be. Mivel porhüvelyéért egyetlen rokona sem jelentkezett, testét az orvosképzésben használták fel. Az egykori táncosnő fejét pedig bebalzsamozták és a párizsi Anatómiai Múzeumba vitték, ahonnan az később nyomtalanul eltűnt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2013/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/561.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap