Visszakerült a bukaresti diadalívre a budapesti bevonulásra emlékeztető felirat
2016. november 29. 09:32 MTI
Visszakerült a rejtélyes körülmények között bevakolt, a román hadsereg 1919-es budapesti bevonulására emlékeztető felirat a helyreállított bukaresti diadalívre, amelyet hétfőn avatott fel Gabriela Firea főpolgármester.
Korábban
Az 1922-ben emelt, 27 méter magas diadalívre azokat a településneveket vésték fel, ahol a román hadsereg dicsőséget szerzett magának az első világháborúban. A háborút Románia a győztes oldalon, valamennyi románok által is lakott területet egyesítve fejezte be. A tizenkét településnév között szereplő Budapest feliratot a főpolgármesteri hivatal egy korábbi közleménye szerint 1953-ban, a kommunisták vakolták be, vélhetően azért, mert akkor nem voltak büszkék a Magyar Tanácsköztársaság vörös hadserege felett aratott győzelemre. A román sajtóban azonban rendszeresen felüti fejét az a híresztelés, miszerint a román hadsereg budapesti bevonulásának emlékét a magyarok miatt kellett törölni, "mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) folyton hatalmon volt", és a magyaroknak "nem tetszett" a felirat.
A restaurálás csaknem három évet vett igénybe, és a tervezettnél másfél millió euróval többe is került. A helyreállításra természetesen nemcsak a Budapest felirat és a kommunisták által eltávolított más domborművek visszahelyezése miatt volt szükség: a műemlék - a szokásos felületi kezeléseken kívül - rezgéscsillapító alapozást kapott, így most már egy Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengést is kibír.
A munkálatokhoz szükséges több mint 30 millió lej (2,1 milliárd forint) kétharmadát a regionális fejlesztési uniós alapból kellett volna lehívni, míg a román állami költségvetésből 8,5 millió lejt, a fővároséból pedig 2,4 milliót irányoztak elő. A főváros önkormányzatának azonban a tervezett négyszeresébe került a felújítás, mert a munkálatok nem fejeződtek be 2015 végéig, az uniós támogatás egy része elúszott, és Bukarestnek így több mint kilencmillió lejjel kellett hozzájárulnia a diadalív restaurálásához.
Gabriela Firea főpolgármester az avatón megígérte: a műemlék múzeumát és kilátóját ismét megnyitják a látogatók előtt. A bukaresti diadalív "igazi" avatója a december elsejei katonai parádé lesz, amikor - két év szünet után - ismét áthaladhatnak alatta a román nemzeti ünnepen felvonuló fegyveres alakulatok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap