Vikingek: sör, hús, politika

A jól ismert sztereotípiák szerint a vikingek élete fosztogatással és kereskedelemmel telt, azonban azok, akik letelepedtek Izlandon, sokban különböztek Skandináviában maradt rokonaiktól. A legtöbb időt a hús és a sör előállításával, valamint azok elfogyasztásával töltötték, s a "politikai" ambícióik is merőben mások voltak.

Skandináviából Izlandra

A tengerész harcosok Skandináviában Davide Zori Izlandon kutató dán régész szavai szerint egy ún. "Big Man" (Nagy Ember) típusú társadalmat hoztak létre, amelynek lényege, hogy a közösségben kiemelkedik egy "törzsfő", aki befolyása révén hatalmat tud gyakorolni a többiek felett. Ez a személy nem rendelkezik a fejedelmeknél vagy királyoknál "megszokott" öröklési jogokkal vagy bármilyen örökölt anyagi javakkal.

A melanéziai vagy a polinéziai törzseknél is megfigyelhető társadalmi jelenség során a törzsfő nem birtokai vagy vagyona, hanem gyakorlatilag a bölcsessége, illetve a sokrétű érvelési képessége révén jut hatalomhoz. Ezt követően védelmet és gazdasági segítséget ad azoknak, akik támogatják őt - s ezzel is tovább növeli befolyását. A viking vezető ezen túlmenően hatalmas lakomákra vendégeli meg híveit, akik főként sört és marhahúst fogyasztottak, magyarázta Jesse Byock, a Kaliforniai Egyetem középkori skandináv tanulmányokat folytató doktori hallgatója.

Zori és Byock régészcsapata feltárta az izlandi Mosfell-völgyben lévő Hrísbrú nevű helyszínt, amelynek lakói a leghíresebb izlandi sagák főszereplői voltak. A területen találtak egy 30 méter hosszú épületet, amelynek nagyterme minden bizonnyal az előbb említett közösségi lakomákra szolgálhatott, továbbá feltártak egy templomot, valamint egy temetőt, amelynek 26 "lakója" között pogányok és keresztények egyaránt megtalálhatóak voltak. Az előbbiek mellett fegyverek, olykor pedig hajódeszkák is helyet kaptak, míg a Krisztus-hívők nyughelyein igen szegényes volt a sírmelléklet, ugyanis hitük szerint maguk mögött kell hagyniuk a földi javakat.

A viking sagákat a 13. századtól kezdték leírni, addig szájról szájra és nemzedékről nemzedékre terjedtek. "Ezek a források igen hasznosak számunkra, hiszen részletesen számolnak be a lakomák ülési sorrendjétől kezdve a tehénfejésen át a mindennapi élet legapróbb momentumáig bezárólag" - fejtette ki Zori.

A különböző kormeghatározási vizsgálatok szerint az épületet a 9. század végén vagy a 10. század elején építették, s a 11. század során hagyták el végleg lakói. A föld 38 elkülöníthető vulkáni rétegeiben különböző csontokat, árpamagokat és értékes importált gyöngyöket is találtak a szakemberek.

Az új hazában

Mikor a vikingek megérkeztek a lakatlan Izlandra, hatalmas erdőségeket, kiterjedt legelőket és védett kikötői öblöket találtak. A régészek szerint a lakomákhoz kiválasztott szarvasmarhákat egy rituálé keretében vágták le, koponyáikat pedig jól látható helyre tették. Az állattartás mellett a régészek növénytermesztésre utaló bizonyítékot is találtak, ugyanis árpamagok kerültek elő a padló alatti rekeszekből. Az árpából kenyér és kása is készülhetett, azonban valószínűleg a zöméből sört főztek, hiszen ennek volt a legnagyobb társadalmi értéke.

Az évszázadok során az észak-atlanti régió hőmérséklete csökkenni kezdett, s a 11. századra kialakuló kis jégkorszakban már kilenc hónapos téllel kellett számolniuk az izlandiaknak, s a nyár is csak néhány fokkal volt melegebb az átlagnál. Míg a juhok a szabadban a hideg hónapokban is találtak maguknak élelmet, addig a szarvasmarhákat az istállóban kellett tartani. "Résen kellett lenniük a vikingeknek, s pontosan kellett tudniuk, hogy az adott számú ember mellett hány szarvasmarhának tudnak élelmet biztosítani, s hányat kell levágniuk" - magyarázta Zori, majd hozzátette: "mivel nem volt sójuk, aludttejet használtak tartósítószer gyanánt".

Az idő előrehaladtával a gazdagabb háztartásoknak is egyre több árpát kellett kenyérre "áldozniuk", így pedig fokozatosan csökkent a sörfogyasztás. A hidegebb klíma, a mezőgazdaság szempontjából rövidebb termelési időszak miatt egyre több munkáskézre volt szükség, hogy feltörjék, illetve műveljék a földeket, a törzsfők hatalma meggyengült, s kevésbé tudták megvédeni híveiket; egyre többször kellett szembenézniük ellenséges támadásokkal, így csökkent támogatóik száma is, ami azt jelentette, hogy a földjeiken dolgozók létszáma is megcsappant. Amikorra az árpatermesztés már szinte teljesen leállt, a viking sagák nem is említik a törzsfőket.

"A régészeti bizonyítékokból világosan látszik, hogy változtatni kellett a stratégián, majd végül teljesen fel kellett adni azt. Néhány évtized elteltével ezek a 'Big Man'-ek már nem tudtak lakomákat tartani, ugyanis kevés volt a hús és a sör is, támogatásuk megcsappant" - mondta Zori. A kutatók a tárgyi leletekből is kiolvashatták ezt a "lassú halált", ugyanis a régészeti rétegekben felfelé haladva egyre kevésbé fordult elő szarvasmarhacsont, s jól látható, hogy a korábbi árpamezők helyét a füves síkságok vették át.