Vér és dekadencia: Róma nyolc leghírhedtebb uralkodója
2018. szeptember 6. 09:28 Múlt-kor
Korábban
Diocletianus, a kereszténység ellensége (uralkodott Kr. u. 284-305)
Némileg kakukktojásnak tűnhet Diocletianus e listán, mivel legismertebb tette az az adminisztrációs döntés, hogy a Római Birodalom kormányzását kettéosztotta, maga mellé véve Marcus Aurelius Maximianust társcsászárként, és mindkettőjük mellé egy-egy alcsászárt is rendelve, a tetrarchiának nevezett rendszer keretében.
Diocletianus igen jól vezette birodalmát, megosztott uralmával sikerült egyben tartania azt egy olyan időszakban, amikor egyre nőtt a külső támadások által jelentett nyomás. Ami miatt azonban a legvérszomjasabb császárok között említendő, az a keresztényekkel szemben folytatott kíméletlen üldözése.
A keresztényekre a rómaiak régóta megvetés és gúnnyal vegyes tolerancia keverékével tekintettek, Diocletianus azonban a vallás teljes megsemmisítését tűzte ki célul. A templomokat leromboltatta, az írásokat nyilvánosan elégettette, a keresztény papokat pedig bebörtönöztette. Ezután vagy áldozatot mutattak be a császárnak, vagy kivégezték őket. A vallásukat fel nem adó keresztényeket megkínozták, majd szintén kivégezték.
A korban ez szokatlanul kemény vallásüldözésnek számított, mivel a rómaiak többnyire eltűrték az egyéb vallásokat. Diocletianus azonban attól félt, hogy egy olyan időszakban, amikor az emberek egységes cél felé terelése volt a birodalom egységének kulcsa, a kereszténység olyan elutasítását jelentette a római értékeknek, amely nem volt megengedhető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05