Vér és dekadencia: Róma nyolc leghírhedtebb uralkodója
2018. szeptember 6. 09:28 Múlt-kor
Korábban
Marcus Aurelius Severus Antoninus (Caracalla), a testvérgyilkos (uralkodott Kr. u. 211-217)
Septimius Severus császár fia ragadványnevét kedvelt viseletéről, a rómaiak által „caracallának” nevezett gall, illetve germán eredetű rövid, csuklyás köpenyről kapta. Öccsével, Getával közösen örökölte a császárságot, azonban viszonyuk hamar megromlott, és polgárháború fenyegetett, mígnem Caracalla megölette. Más ellenségeivel is brutálisan bánt – kíméletlenül levadászta Geta támogatóit, és az egyiptomi Alexandria városában kitört lázadásban részt vevőkkel is hasonlóképpen számolt le.
Caracallára legfőképpen a Rómában található, róla elnevezett csodálatos fürdőkomplexum miatt emlékeznek, illetve azon intézkedése miatt, mellyel római polgárjogot nyújtott a birodalom minden szabad férfijának – habár ez utóbbi arra is szolgált, hogy növelje bevételeit költekezésének fedezésére. Az apja által felhalmozott kincstári vagyont hamar óriási adóssággá változtatta. Tehetséges és sikeres, ámbár kegyetlen hadvezér volt, azonban végül pont katonái okozták vesztét: egyik legfontosabb tanácsadója és őrségének vezetője, Opellius Macrinus praefectus praetorio vezetésével megölték, Macrinus pedig magát kiáltatta ki császárrá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap