Végigkalauzol a 20. század ruhadivatjának történetén a Tornyai János Múzeum új kiállítása
2021. június 9. 12:07 MTI
Több mint kéttucatnyi férfi és női ruha szemlélteti a 20. század öltözködésének változásait a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum következő, Ó!divat címmel nyíló időszaki kiállításán.
Korábban
Terendi Viktória néprajzkutató-muzeológus a tárlat keddi sajtóbejárásán elmondta, a kiállításon az érdeklődők megismerhetik, miként változott a divat az elmúlt száz esztendőben, és ez hogyan jelent meg a mindennapi viseletben.
A kiállítás a vásárhelyi közgyűjtemény néprajzi kollekciójából válogatott anyaga bemutatja az elmúlt évszázad változásait.
A múzeum emeleti termeiben évtizedről-évtizedre egy-egy női- vagy férfi-, gyerekruha szemlélteti a jellemző öltözeteket – kiegészítve számtalan alsó- és hálóneművel -, de a látogatók ipar- és üzlettörténeti áttekintést is kaphatnak, valamint ruhaterveket és archív fényképeket is megtekinthetnek, továbbá korabeli divatlapokat is fellapozhatnak.
A kiállítás kurátora kiemelte, hogy a múlt század elején elsősorban a társadalmi hovatartozás határozta meg a ruházatot, hiszen az egyfajta jelrendszerként is funkcionált. Ez az idő múltával fokozatosan visszaszorult, egyre kevésbé jelenik meg a ruházatban, hogy viselője milyen foglalkozású, korú vagy vallású, s nem feltétlenül tükrözi anyagi helyzetét sem.
A társadalom és a szokások átalakulásával a ruhák jellemzői is sokat változtak, az első világháború idején mind fontosabbá vált, hogy a nők hétköznapi viselete kényelmes legyen, lehetővé tegye a munkavégzést – közölte a szakember.
A nyugati trendek – még ha kicsi késéssel – megjelentek a hódmezővásárhelyiek viseletében, ez alól egyedül az 1950-es évek jelentett kivételt, amikor a diktatúra szigora és uniformizálási törekvése a ruházkodásban is éreztette hatását – mondta Terendi Viktória.
A kiállítás csütörtökön a Bessenyei színkör divatbemutatójával nyílik és egészen augusztus végéig látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap