Valós bűnökért, de jogtalanul ítélték el a Wesselényi-összesküvés tagjait
2023. április 30. 09:05 Csernus Szilveszter
Korábban
Koncepciós per?
A három Ausztriában kivégzett magyar nemes elleni eljárás több szempontból sem felelt meg a kor támasztotta jogi követelményeknek.
A hűtlenség bűncselekményét a Magyar Királyságban követték el és személyükben is magyar nemesek voltak. A területi és a személyi hatály is amellett szólt, hogy Magyarországon, magyar bíróság ítélje el őket.
Korabeli ábrázolás a kivégzésről
Milyen alapon vádolta tehát őket az alsó-ausztriai kamaraügyész? Lipót azzal indokolta ausztriai felelősségre vonásukat, hogy annak a törvényszéke elé tartoznak, akinek hűségére kötelezve voltak.
S valóban, Zrínyi, Frangepán és Nádasdy ausztriai nemesek is voltak, ott is rendelkeztek birtokokkal, de mint magyar nemesek, megillette őket az alkotmány habeas corpus joga, azaz csak bírósági ítélet, vagy tettenérés nyomán tartóztathatták volna le őket.
Ezen nem először és nem utoljára ejtettek csorbát a Habsburg-uralkodók. Lipót magyar tanácsosai is javasolták egyébként a hazai bírósági tárgyalást, de félő volt, hogy a magyarországi törvénykezők az abszolutizmus ellen küzdőket nem ítélik fő- és jószágvesztésre.
Másrészről az eljárást még névleg sem a bíróság irányította: a császár Titkos Tanácsának utasításai szerint történt az ítélkezés, még az időpontját is a csúcsszerv határozta meg – nemcsak a főurak, hanem a pozsonyi bíróság esetében is. A hűtlenség vétkét maguk is kínzás nélkül bevallották, tehát az alól (elvileg) az utókor sem mentheti fel Zrínyiéket, ugyanakkor leszögezhetjük: jogtalan eljárás áldozatai lettek.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.