Vádat emeltek egy 94 éves auschwitzi kórházi dolgozó ellen
2015. február 23. 17:50 MTI
Vádat emeltek egy 94 éves, egykor Auschwitzban kórházi szolgálatot végző férfi ellen Németországban csaknem négyezer gyilkosságban való részvétel miatt - tudatta hétfőn a schwerini ügyészség.
A testület szóvivője elmondta, hogy az őrizetbe vett férfi 1944-ben az SS kötelékében szolgált Auschwitzban. Stefan Urbanek szerint a vádlott őrmesteri rangban közreműködött a tábor működtetésében - az SS kórházában dolgozott -, így ő is felelős a kivégzettek haláláért.
Az egykori őr kilétét nem hozták nyilvánosságra. A férfi ügyvédje, Peter-Michael Diestel kijelentette, hogy a hatóságoknak nincs bizonyítéka egyetlen olyan "konkrét bűncselekményre" sem, amelyet védence követett volna el.
A német szövetségi ügyészség 2013-ban mintegy harminc, gyaníthatóan hajdani auschwitzi őr letartóztatását javasolta. Ezután a tartományi és városi ügyészségek dolga a gyanúsítottak ellen vizsgálódni, és kellő megalapozottság esetén elrendelni letartóztatásukat.
Az auschwitz-birkenaui haláltábor volt a legnagyobb náci megsemmisítő tábor. A nácik által megszállt Lengyelországban fekvő lágerben több mint egymillió embert öltek meg, becslések szerint nagyjából minden harmadik áldozat magyar volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.