Újabb srebrenicai áldozatokat gyászolnak Boszniában
2015. július 9. 13:59 MTI
Több ezren kísérték utolsó útjára csütörtökön Szarajevóban az 1995-ös srebrenicai mészárlás újonnan azonosított 136 áldozatát. Az újonnan azonosított áldozatok között 18 kiskorú van, a legidősebb áldozat pedig 75 éves volt.
Korábban
A DNS-teszttel azonosított áldozatokat szombaton temetik el a kelet-boszniai Srebrenica melletti potocari emlékhelyen, ezzel 6377-re nő az oda temetett áldozatok száma. Az újonnan azonosított áldozatok között 18 kiskorú van, a legidősebb áldozat pedig 75 éves volt. Kutatócsoportok még mindig dolgoznak az áldozatok holttesteinek felkutatásán.
A boszniai sajtó beszámolói szerint a szarajevóiak virágokat helyeztek a teherautón szállított, boszniai zászlóval letakart koporsókra, amikor a menet néhány percre megállt az államelnökség épülete előtt. A hozzátartozók sírtak és imádkoztak.
A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a II. világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.
A mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezendő szombati megemlékezésen várhatóan mintegy 50 ezren vesznek részt, többek között 85 külföldi delegáció. Az Egyesült Államok küldöttségét Bill Clinton egykori elnök vezeti, a srebrenicai mészárlás az ő elnöksége idején történt. Július 11-ét az idén egész Bosznia-Hercegovina területén gyásznappá nyilvánították, míg korábban csak az ország főleg bosnyákok és horvátok lakta részében, a Bosznia-hercegovinai Föderációban emlékeztek meg így az áldozatokról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.