Újabb ágyút emeltek ki Feketeszakáll hajójáról
2014. november 3. 16:18
Újabb ágyút hoztak a felszínre a Feketeszakáll néven ismert rettegett kalózvezér, Edward Teach hajója, az Anna királyné bosszúja fedélzetéről az észak-karolinai partok mellett - jelentették az amerikai hatóságok.
Korábban
Feketeszakáll zászlóshajójából, az Anna királyné bosszújából (Queen Anne's Revenge) 1996-os felfedezése óta több mint 250 ezer tárgyi leletet - köztük 23 ágyút - nyertek ki a szakemberek. A legutóbbi, mintegy 180 centiméter hosszú és 272 kilogrammot nyomó ágyút másfél hete emelték ki az észak-karolinai partok mellett, a Beaufort-öbölnél a N.C. Division of Marine Fisheries kutatóhajóján, a Shell Pointon szolgáló búvárrégészek. John Morris projektvezető tájékoztatása szerint az ágyú kiemelése igen nehéz művelet volt, mivel ahhoz nagy mennyiségű vas, homok, illetve tengeri növények, állatok tapadtak rá.
Feketeszakáll (eredeti nevén Edward Teach vagy Thatch) az 1700-as évek elején tartotta rettegésben az Atlanti-óceánon hajózókat. Fiatalkoráról kevés információ maradt fenn. Az angliai Bristol városában születhetett 1680-ban, pályájának csúcspontján négy hajót és 300 kalózt irányított. Feketeszakáll a többi kalózhoz hasonlóan nem akarta a megtámadott hajókat elsüllyeszteni, csak rájuk ijesztett a mielőbbi megadás érdekében; a megfélemlítés során a vasat, üveget és ólmot tartalmazó lövedékek nagyon hatékonyak lehettek.
Feltételezések szerint Feketeszakáll 1717-ben, Martinique szigeténél támadt rá a La Concorde francia rabszolgaszállító hajóra. Flottájának legújabb díszét Anna királyné bosszúja névre keresztelte, amellyel azonban a Beaufort-öbölnél nemsokára zátonyra futott. Feketeszakáll kimenekült a süllyedő hajóból, de a Királyi Haditengerészet önkéntesei rátaláltak és egy ütközet során 1718-ban megölték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap