Tudósok a siralomházban

2024. január 21. 10:35 Edward Collins

Tudósnak lenni évszázadokon át meglehetősen veszélyes hivatásnak számított. A szellem emberei az intézményesült hiedelmek folyamatos megkérdőjelezésével olykor az életükkel játszottak. Veszély főként a formabontó teológiai gondolatok megfogalmazásában rejlett: Szervét Mihálynak és Giordano Brunónak is „eretnek” nézetei miatt kellett meghalnia. A kémia területén úttörőt alkotó Antoine Lavoisier esete kilóg a sorból: neki a népharag lett a veszte.

Korábban

Máglyák lángjával megvilágított örömhír

Az aragóniai születésű, kortársai által makacs, nehéz természetű emberként ismert Szervét Mihály a kibontakozó reformáció korának egyik legizgalmasabb alakja volt. Intellektuális türelmetlenségére jellemző, hogy a teológia mellett a matematika, a csillagászat, a meteorológia és a jogtudomány területén is munkálkodott, nem mellesleg pedig orvosként tevékenykedett.

Pályafutását V. Károly gyóntatója, Juan de Quintana pártfogoltjaként kezdte, ám hamarosan magáévá tette a protestantizmusnak a Biblia elsődlegességéről vallott elveit. Nézetei azonban radikálisan különböztek a reformáció népszerű tanaitól.

Az 1530-as évek elején első, a katolikusokat és a protestánsokat is megbotránkoztató művei megjelenését követően egy időre visszavonult a teológiától. Michael Villanovanus (Michel de Villeneuve) néven számos területen folytatott tanulmányokat, majd a dél-franciaországi Vienne-ben telepedett le, ahol a helyi érsek háziorvosa lett.

1546-ban levelezésbe kezdett Kálvinnal, és nem finomkodott, ha a genfi prédikátor nézeteinek kritikájáról volt szó. A kettejük közötti rivalizálásra jellemző, hogy Szervét 1553-ban megjelent fő művének már címadásával is – Christianismi restitutio (A kereszténység helyreállítása) – Kálvin Christianae religionis institutio című munkájára válaszolt.

Szervét ebben fejtette ki legalaposabban nagy vitát kiváltó nézeteit. Elutasította az általa az ókori mitológia alvilági kutyájáról Háromfejű Cerberusnak elnevezett Szentháromság tanát, tagadta Krisztus örökkévalóságát, és vallotta, hogy a tudatosan vállalt újjászületés a keresztség lényege, vagyis elvetette a gyermekkeresztelést.

Szervétet néhány hónappal a könyve kinyomtatása után letartóztatták, miután egy Genfben élő francia nemes, Guillaume de Trie levélben hívta fel a Lyonban élő, buzgó katolikus unokaöccse figyelmét arra, hogy Villanovanus doktor és az eretnek tanokat hirdető Szervét ugyanaz a személy. Az unokaöcs gyóntatópapja pedig nem volt más, mint a lyoni főinkvizítor.

A hatóságoknak Kálvin is segített, aki elküldte fő művének Szervét által polemizáló széljegyzetekkel telerajzolt példányát és a tőle kapott leveleket, ez pedig már elegendő alapnak bizonyult az orvos-teológus elítéléséhez.

A tudósnak elsőre sikerült megszöknie az inkvizíció fogságából, ám tisztázatlan okokból Genfbe utazott, sőt még abban a templomban is megjelent, amelyben Kálvin prédikált. Szervétet ismét elfogták, és a genfi kistanács több svájci város egyházainak egyetértésével máglyahalálra ítélte, amit 1553. október 27-én hajtottak végre.

A máglyacölöp megpillantásakor Szervét a földre borult imádkozni, amit az őt a vesztőhelyig kísérő lelkész úgy értelmezett, hogy megszállta az ördög. Könyveit vele együtt az oszlophoz kötözték, fejére kénnel beszórt szalma- és lombkoronát tettek.

A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. téli számában olvasható.