Trója felfedezése indította dicstelen jelenkori útjára az addig szerencsét jelentő horogkeresztet
2020. június 12. 18:02 Múlt-kor
Korábban
Hitler és a horogkereszt
Miután Adolf Hitler 1919-ben – eredetileg a hatóságok ügynökeként – belépett a Német Munkáspárt nevű müncheni szervezetbe, új irányba kezdte terelni, és a párt rövidesen átnevezte magát Nemzetiszocialista Német Munkáspárttá. Ekkoriban tervezte – a legtöbb forrás szerint ő maga – az új jelképet, illetve zászlót is: a vörös alapon fehér körben fekete horogkeresztet.
Hitler számára nehéz volt a náci ideológiát összhangba hozni a német birodalmiság keresztény történelmével, és a kereszténység zsidó gyökereivel. A kereszténységnél ősibb, azonban németnek tartott jelkép így kapóra jött, és azt a hajdani német birodalom zászlajára utaló színekben kezdték használni.
Hitler eltérő magyarázatot is adott a színekre: „A vörösben látjuk a mozgalom szociális eszméjét, a fehérben nemzeti eszméjét, a horogkeresztben az árja ember győzelemért folytatott harcának küldetését” – írta a Mein Kampfban.
A párt jelképe aztán szélesebb értelmet is nyert 1935. szeptember 15-én, amikor az éves nürnbergi pártgyűlésen megtették Németország új zászlajává.
Ugyanezen a napon kerültek elfogadásra a hírhedt nürnbergi törvények – ezek tiltották az „árja” németek és a zsidók közötti házasságot, és kijelentették, hogy csak a „tisztavérűek” jogosultak a teljes értékű állampolgárságra.
Ezzel beteljesedett a horogkereszt jelentésének kulturális, vallási, és társadalmi értelemben történt elferdítése, mi több, önmagával szembefordítása. 1939-től a Hitler által indított háborúban e zászló alatt gyilkoltak le tízmilliókat a harctéren és a koncentrációs, illetve haláltáborokan.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap