Törvénytelen születése határozta meg Leonardo da Vinci életpályáját
2022. április 6. 14:25 Múlt-kor
Korábban
A hírnév előnyei
Firenzében a szervita rendi szerzetesek vendége volt, akik a Santissima Annunziata kolostorban felállítottak neki egy műhelyt. Itt alkotta meg a Szent Anna harmadmagával néven ismert alkotást, amelynek messziről is csodájára jártak.
1502-ben az ekkor már erőszakosságáról és becsvágyáról hírhedt Cesare Borgia szolgálatába állt Cesenában.
A világéletében pacifista és a háborútól ódzkodó Leonardo itt újabb változáson ment keresztül: rajztehetségét látva Borgia legfőbb hadmérnökévé, valamint térképészévé tette meg.
Itt készítette legtöbb ismert, pusztító hadi gépezetekről készült terveit, amelyek közül azonban jelenlegi tudásunk szerint egyik sem készült el.
Emellett egy sor igen jó minőségű térképpel is szolgált Borgia számára erődítményeiről és uradalmairól, amelyek segítségével a herceg jobban tudott tervezni.
1503-ban visszaköltözött Firenzébe, később Milánóba. Édesapja 1504-es halálát követően 1507-ben tért vissza újból Firenzébe, ahol sorozatos vitái voltak féltestvéreivel az örökséget illetően.
Innen ismét Milánóba költözött, ahol legtöbb ismerőse és tanítványa volt. 1513-tól 1516-ig Rómában, a Vatikánban élt, majd I. Ferenc francia király hívta udvarába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap