Több mint 2200 programlehetőség várja az érdeklődőket országszerte a Múzeumok Éjszakáján
2023. június 14. 16:10 MTI
Országszerte 442 kulturális intézmény több mint 2200 programmal, köztük koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel várja a látogatókat június 24-én, a Múzeumok éjszakáján – mondta el Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az eseményt beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Vincze Máté, Miklósa Erika operaénekes, Porga Gyula Veszprém polgármestere és Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum fõigazgatója a beharangozó eseményen (MTI / Koszticsák Szilárd)
Korábban
Vannak olyan kulturális kódok, amelyek összekötnek minket, ilyenné kezd válni az ország legnépszerűbb kulturális rendezvénye, a Múzeumok éjszakája is, amelyen tavaly több mint 300 ezren vettek részt és a szervezők idén is hasonlóan magas részvételre számítanak – emelte ki Vincze Máté.
Hozzátette: a rendezvény célja, hogy azoknak is felkeltse az érdeklődését a közgyűjtemények, kiállítóhelyek iránt, akik nem, vagy csak ritkán járnak múzeumba.
Vincze Máté elmondta, hogy az eseményt 2023-ban Miklósa Erika, a Magyar Szent István-rend birtokosa, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes népszerűsíti jószolgálati nagykövetként.
A rendezvény idén a „TRendben vagyunk” szlogen köré épül, kiemelt helyszíne pedig Veszprém lesz, ahol 13 intézmény várja majd a látogatókat. A kiemelt tematikához az intézmények csaknem 330 programmal kapcsolódnak – tette hozzá.
Beszámolt arról is, hogy a Neumann János-emlékévhez csatlakozva tíz intézményben mutatják be izgalmas programok segítségével a 120 éve született, világhírű matematikus sokrétű munkásságát.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere beszámolt arról, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program évében számos izgalmas múzeumi és kísérőprogrammal készülnek a Múzeumok éjszakájára. Veszprémben 13 intézmény 30 helyszínen több mint félszáz programmal várja majd a látogatókat.
Kiemelte, hogy a Múzeumok éjszakáján nyílik meg az Egry József munkásságát bemutató kiállítás a megújult Laczkó Dezső Múzeumban, és a festőművész előtt tiszteleg a Művészetek Háza tárlata is. Emellett lesznek programok a Digitális Tudásközpontban, a Margit-romoknál és a Foton Audiovizuális Centrumban is – sorolta a polgármester.
Bernert Zsolt, a keddi sajtóeseménynek helyet adó Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy idén még színesebb programokkal készülnek, mint tavaly: az esemény középpontjában Dél-Amerika állat- és növényvilága áll majd.
A program – a gyermekes családokra tekintettel – délután négy órakor kezdődik a múzeumban, ahol nyolc kiállítást tekinthetnek meg a látogatók, a múzeum munkatársai berendeznek egy 600 lepkének otthont adó lepkeházat, lesz élőállat-bemutató, emellett dél-amerikai ételeket is kóstolhatnak és latin zenét is hallgathatnak az érdeklődők.
A Múzeumok éjszakája programjai a www.muzej.hu weboldalon érhetőek el, valamint egy mobilalkalmazás is az érdeklődők rendelkezésére áll. A MUZEJ EVENT@HAND applikáció ingyenesen tölthető le.
Budapesten idén is egységes karszalaggal látogathatók a Múzeumok éjszakája rendezvényei és kiállításai, ezzel a karszalaggal lehet közlekedni a BKK kizárólag ezen az estén üzemeltetett múzeumi járatain is. A rendezvény fő szervezője a KIM.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap