Tíz szívszorító naplóbejegyzés a 2. világháborúból
2015. július 30. 08:18
Korábban
Szomjúság Hirosimában
„Elindultam, de húsz vagy harminc lépés után meg kellett állnom. A lélegzetem kapkodóvá vált, a szívem kalapált, a lábaim pedig csaknem összecsuklottak. Ellenállhatatlan szomjúság fogott el, és könyörögtem Jaeko-sannak, hogy találjon nekem egy kis vizet. De sehol sem volt már víz. Miután valamelyest visszatért az erőm, folytattuk utunkat. Még mindig mezítelenül voltam, de a legkevesebb szégyent sem éreztem emiatt. A kórház felé tartó utunk végeláthatatlannak tűnt, végül a lábam, amelyen már megszáradt a kiömlő vér, megtagadta az engedelmességet, és nem akart tovább vinni. Az erőm, az akaratom cserben hagyott, és azt mondtam a feleségemnek (aki majdnem olyan súlyos sérüléseket szerzett, mint én), hogy menjen egyedül. Hallani sem akart erről, de nem volt más választása...” - olvasható Micsihiko Hacsija hirosimai lakos naplójában az 1945. augusztus 6-i napról.
1945. augusztus 6-án az amerikai erők egy atombombát dobtak le a japán Hirosimára, a pusztító erejű szerkezet közvetlenül a városközpont felett robbant fel, azonnal megölve a város lakosságának mintegy negyedét, a túlélőkre pedig a gyilkos sugárzás várt. A bomba robbanásakor a kórházi dolgozó Micsihiko Hacsija otthonában pihent, mintegy másfél kilométerre a centrumtól. 1955-ben megjelent naplója érzékletesen számol be az ominózus napról. A robbanás puszta ereje letépte róla a ruhákat, és a férfi testének jobb oldala súlyosan megégett, a naplóban is leírt „ellenállhatatlan szomjúság” pedig a súlyos égési sérülés közvetlen hatása, ugyanis a test folyadékmennyisége vészesen lecsökken. Micsihiko és felesége túlélték a háborút, a város azon kerülete lakóinak „csupán” 27 százaléka hunyt el, míg 800 méterrel odébb a halálozási arány már 86 százalék volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap