2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Teljesen vakon is zseniális hadvezérnek bizonyult Jan Žižka

2018. október 3. 13:15 Múlt-kor

Ami Hunyadi János vagy Zrínyi Miklós a magyaroknak, az Jan Žižka a cseheknek. A félszemű – majd teljesen vak – huszita hadvezér taktikai géniusza és hadi innovációi révén több mint száz ütközetből került ki győztesen.

Jan Žižka – avagy Magyarországon elterjedt nevén Zsizska János – 1360 körül született egy cseh nemesi család gyermekeként. Fiatal korától kezdve IV. Vencel cseh király udvarában nevelkedett, majd zsoldosként kezdte katonai pályafutását. 1410-ben a lengyel-litván uralkodó, Jagelló Ulászló szolgálatában vett részt a Német Lovagrend ellen vívott grünwaldi csatában, ahol megállították a lovagok baltikumi terjeszkedését. Egyes elméletek szerint Žižka ebben a csatában szenvedte el azt a híres sebesülését is, amelynek következtében fél szemére megvakult.

Hazájába visszatérve Žižka megismerkedett a prágai egyetem neves tanára, Husz János tanításaival és hamarosan maga is huszita mozgalom elkötelezett hívévé vált. IV. Vencel 1419-es halálát követően a husziták radikális irányzatának, a táboritáknak az élére állt és szembeszállt a cseh trónt magának követelő – ekkor már a német királyi címet is magáénak tudó – magyar uralkodóval, Luxemburgi Zsigmonddal, aki a törvényes utód nélkül elhunyt Vencel király öccse volt.

Žižka egyszerre volt zseniális stratéga és innovatív hadmérnök, így rövid idő alatt félelmetes hadsereget kovácsolt a főként földművesekből és kisebb részt városi polgárokból álló táboritákból. Nevéhez fűződik a híres, már tüzérséggel is felszerelt huszita harciszekerek és az azokból formált szekérvárak taktikájának kidolgozása, amely révén csapatai sikerrel vették fel a harcot a túlerőben lévő ellenséggel is. Ugyancsak taktikai géniuszát bizonyítja, hogy – tulajdonképpen évszázadokkal megelőzve korát – egységeit úgy állította össze, hogy azokban a tüzérség, a lovasság és a gyalogság egymással szorosan együttműködve harcolt.

Híres volt továbbá arról, hogy – akárcsak Napóleon – kiválóan átlátta az egész harcmezőt, így mindig képes volt a lehető legelőnyösebb pozícióban felállítani csapatait. Ellentétben azonban a későbbi korok nagy stratégáival, Žižka még a középkor gyermeke volt és nem elégedett meg azzal, hogy egy magaslatról irányítva kisakkozza a végső győzelmet. Mindig a csata forgatagában érezte magát igazán elemében és emberei oldalán nézett farkasszemet az ellenséggel.

Egy rossz szóviccel élve, vakmerősége sorsszerűnek bizonyult és 1421-ben a Pilzentől délre fekvő Rabí várának ostroma során második, még ép szeme is megsebesült, így Žižka teljesen megvakult. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is a táborita sereg fővezére maradjon és 1422-ben Kutná Hora mellett hatalmas vereséget mérjen Zsigmond seregeire.

Karrierje során Žižka több mint száz ütközetből került ki győztesen, sikeresen verte vissza husziták leverésére küldött keresztes hadakat és rendre felülkerekedett a különféle huszita irányzatok belső konfliktusaiban is. Lényegében egyetlen sikertelen katonai vállalkozása az volt, amikor seregeivel támadásba ment át Zsigmond ellen és megpróbált betörni Magyarországra.

Végül aztán „akit halandó keze el nem pusztíthatott, kioltatott Isten ujja által”, 1424-ben egy morvaországi hadjárat során áldozatul esett a táborban tomboló pestisnek. Aeneas Sylvius Piccolomini – a későbbi II. Piusz pápa – egyik munkájában feljegyezte, hogy Žižka utolsó kívánsága állítólag az volt, hogy bőrét nyúzzák le és készítsenek belőle egy harci dobot, amelynek hangjára aztán csatába vonulhatnak a táboriták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Žižka lovasszobraŽižka a grünwaldi csatában Jan Matejko festményénHuszita harci szekér

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár