Több mint 50 merényletkísérletet élt túl Zogu albán király

2018. augusztus 6. 17:41 Múlt-kor

Zugu albán király a két világháború közti Európa egyetlen muszlim királya, aki nekünk, magyaroknak onnan lehet még főként ismert, hogy felesége a magyar Apponyi Geraldine volt. A miniszterként induló, majd végül önmagát királlyá koronázó, ellenségeit gyakran száműző vagy másképpen likvidáló politikus legendásan paranoiás volt, ennek ellenére legalább 55 alkalommal kísérelték meg kioltani életét.

Korábban

Albánia királya ritkán tűnt fel nyilvános helyen. A mérgezéstől (is) rettegő, paranoiás uralkodó csak az édesanyjában bízott, ha ételről volt szó. Csak a leghűségesebb és leglojálisabb testőrökkel vette körbe magát, akik általában a család- vagy törzsének tagjai közül kerültek ki. Talán ennek köszönhető, vagy épp ezért megdöbbentő, hogy 55 merényletet követtek el ellene, ám mindegyik gyilkossági kísérlet kudarccal végződött.

Zogu király 1895-ben született Ahmet Muhtar Bej Zogolli néven, régi, prominens albán törzsi vezetők leszármazottjaként. A fiatal Zogolli már tizenévesen harcolt az ekkor még az Oszmán Birodalomhoz tartozó országa függetlenségéért. Mindössze 17 esztendős volt, amikor már a forradalmi erők ezredeseként mintegy kétezer fős csapatot bíztak rá Albánia egyik távoli vidékén. A harcokban igen bátornak bizonyuló Zogolli később bekapcsolódott a politikába is. Ekkor változtatta meg kissé olaszos hangzású nevét Zogura, amely már jóval albánosabbnak hatott.

Az első világháború végén Albánia kormányzat nélkül maradt, ugyanis a török csapatok és az osztrák-magyar erők is elhagyták az országot. Olaszország nem sokkal később kísérletet tett a kis balkáni állam elfoglalására, ám az albán nép nem volt túl elégedett az „ideiglenes kormánnyal”.

Az 1912-ben függetlenné váló, kevesebb mint 30 ezer négyzetkilométeres kis állam szinte eltörpült a többi ország mellett. Kezdetben az Osztrák-Magyar Monarchia és a Török Birodalom között tendődött a többi kis, ám annál harcosabb balkáni állammal együtt, az első világháború után pedig megkapta északi szomszédjának a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot (későbbi Jugoszlávia), míg délen az erősödő és területileg is megnövekedett Görögország lett a szomszédja. A középkorban sem volt túl nagy önállósága az államnak, miután pedig 1501-ben elfoglalták az oszmánok, teljesen betagozódott a birodalomba, még a vallását is átvette. A függetlenségét a 20. században frissen elnyerő állam küzdelmeiben végül Zogu emelkedett a legmagasabbra: az 1920-ban megalakult kormány belügyminisztere lett, majd 1922-ban már a miniszterelnöki székben talájuk.

Egyre magasabbra

Nem sokkal ezt követően kezdtek megszaporodni az életére törő merényletkísérletek. Természetesen ennek is megvolt az oka, ugyanis az egyébként botrányos nőügyeiről is híres Zogu előszeretettel élt azon kevéssé demokratikus lehetőségekkel, hogy politikai ellenfeleit száműzte vagy egyéb módokon tüntette el a közéletből. Bárki, aki ellenszegült vagy csupán nem értett egyet Zogu politikájával, a szabadság ellensége volt a későbbi uralkodó fejében.

1924. február 23-án Zogura kétszer is rálőttek és megsebesítették, amikor belépett Albánia parlamentjébe. Az elkövető egy Beqir Valteri nevű férfi volt, aki Zogu szerencséjére nem célzott valami jól, mert csupán a politikus karját és csípőjét találta el. A többi államférfi igencsak megrémült a merényletkísérlet láttán, ám – miután elvezették a merénylőt – Zogu halálos nyugalommal leült az asztalához, hogy folytassa a munkát. Majd néhány pillanattal később felállt, és így szólt: „Az ilyen dolgok gyakran előfordulhatnak – nem tudjuk megmondani, mikor és hol – ezért igen fontos, hogy nyugodtak maradjunk”. Majd hozzátette, nem szükséges, hogy az emberek értesüljenek az ehhez hasonló sajnálatos eseményekről.

Természetesen nem maradhatott titokban egy ilyen méretű incidens, és a miniszterelnök ellenfelei felbátorodtak a hírre. Zogu hívei ezt követően, 1924. április 20-án meggyilkolták Avni Rustemi népszerű albán politikust, akiről az a hír járta, hogy részt vett a merénylet kidolgozásában. A magas rangú és igen ismert államférfi megölésének célja az volt, hogy ezzel demonstrálják a központi kormányzat erejét. Sajnálatos módon ez nem sikerült, és az ellene kirobbant forradalom miatt Zogunak és híveinek 1924 júniusában menekülniük kellett az országból (Jugoszláviában kerestek menedéket), ám a következő év elején visszatértek, és sikeres puccsot hajtottak végre.

A menekülő király

A parlament ezt követően egy hétéves időszakra választotta meg, ám 1928-ban végül Zogu úgy döntött – a politikájára legnagyobb befolyással lévő Olaszország jóváhagyásával –, hogy megkoronáztatja magát. Benito Mussolini mintegy kétmillió dollár értékű támogatást küldött neki, hogy építsen két, a királyi státuszához illő palotát. Koronázása alkalmával nem volt túlzottan nagy létszámú a vendégsereg, ugyanis egy újabb merénylettől tartottak hívei.

Míg a király és hívei viszonylagos gazdagságban éltek, addig Albánia népessége, a parasztoktól kezdve a városlakókon át a hadsereg tagjaiig, igen nagy szegénységben tengődtek. Csak egy példát említve a gazdaság és kulturális szegénységre: a két világháború közti Európában egyedül Albániának nem volt egy egyeteme sem.

Az 1930-as évek elejére Zogu már a személyes biztonsága megszállottjává vált. Testőrei csak a mati törzs tagjai közül kerülhettek ki, akiknek története mintegy négyszáz évre visszamenőleg összekapcsolódott Zogu családjának históriájával. 1931 januárjában elhagyni kényszerült Albániát, és Ausztriába utazott orvosi kezelésre. A „kúra” első állomása a bécsi operaház volt. Az előadást követően az automobiljához lépve két egykori albán katona lőtt rá és kísérőire. Azonban a merénylők most is hibáztak: egy golyó sem találta el a királyt, ám az egyik közeli tanácsadója életét veszítette és többen is megsérültek a golyózáporban. Ezt követően a két katona elmenekült, bár Zogu maga is utánuk lőtt, végül a bécsi rendőrség akadt a nyomukra, és letartóztatta őket.

Zogu igyekezett minimalizálni az olasz befolyást, ám a fasiszta állam végül 1939-ben – kevesebb mint egy évvel az Apponyi Geraldine-nel kötött házasság után, amelyben a férj tanúja az olasz külügyminiszter, Galeazzo Ciano volt – megszállta a szegény országot. A király Nagy-Britanniába menekült, közben pedig mintegy kétmillió dollárt sikerült kimentenie bankszámlájára. A pénz egy részéből egy 150 hektáros birtokot vett Long Islanden, ahol fényűző rezidencia épült számára, ám végül sohasem lépett Amerika földjére. A palota mindvégig üresen maradt, és ma is romokban áll. Az uralkodó – aki a kommunista hatalomátvétel után mondott le a trónjáról – végül 1961-ben hunyt el Párizsban. Életében legalább 55 merényletkísérletet élt túl, ám tény, hogy nincs mindegyik rendesen dokumentálva. A gyilkossági kísérletek tekintetében nem Zogu volt az egyetlen, akit ennyire szívesen láttak volna holtan ellenfelei. Charles de Gaulle több mint 30 merényletkísérletet élt túl, míg a CIA egyes források szerint több mint hatszáz alkalommal tört Fidel Castro életére. Szinte maga a csoda, hogy mindhárman idősebb korban hunytak el.