Öt legendás paripa, aki a végsőkig kitartott gazdája mellett
2018. augusztus 7. 13:46 Múlt-kor
Korábban
Grani
Az északi mitológia híres sárkányölő hőse, Sigurd ugyancsak egy legendás paripával büszkélkedhetett. A Völsunga saga elbeszélése szerint, mielőtt Sigurd útnak indul, hogy megvívjon a sárkánnyal, egy lovat kér nevelőapjától, Alf királytól, aki engedélyezi neki, hogy bármelyik lovat kiválaszthassa magának tetszése szerint.
Sigurd el is indul az erdőben megfelelő hátas után nézni, amikor találkozik egy öregemberrel, aki valójában Odin isten álruhában. Odin és Sigurd együtt találnak is egy egész ménest, amelyet üldözőbe vesznek. A lovak a folyóhoz érve, egy kivételével mind elúsznak. Az ott maradt egyetlen, gyönyörű, fiatal, szürke ló lesz az, amelyet Sigurd kiválaszt magának.
A Grani névre keresztelt állatról kiderül, hogy az Odin nyolclábú lova, Sleipnir leszármazottja, így méltó társa lesz a magát szintén Odintól származtató mitikus hősnek. Grani hátán Sigurd ezután sikeresen legyőzi Fafnirt, a sárkányt. A történet hátralevő részében Sigurd a burgund udvarba látogat, ahol árulás és merénylet áldozatává válik. Gazdája halálával együtt ekkor Grani is eltűnik a történetből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.