Öt gyilkos a történelemből, aki titkosírás mögé igyekezett rejteni tetteit
2017. november 15. 13:37
Egy gyilkosnak számos motivációja lehet arra, hogy rejtjelekkel írjon. Vannak, akik így akarnak biztonságosan kommunikálni bűntársaikkal, vagy éppen ezzel biztosítják, hogy naplóikat rajtuk kívül senki más ne tudja elolvasni. Előfordul azonban az is, hogy egy bűnöző éppen az őt üldöző nyomozókat akarja ezzel a taktikával bosszantani.
Korábban
A feleséggyilkos, akinek szavai máig őrzik titkukat
1883-ban egy amerikai bíróság kötél általi halálra ítélt egy Henry Debosnys nevű férfit felesége, Betsey meggyilkolásáért. A nyomozás során kiderült, hogy Debosnys lelőtte a nőt, majd elvágta a torkát. Kiderült az is, hogy Betsey már nem az első „szerencsétlenül járt” felesége volt a férfinak. Debosnys első felesége vízbe fulladt, majd a második állítólag éhen halt.
Bár a másik két halálesetről nem sikerült bizonyítani, hogy valóban gyilkosságok voltak, sem azt, hogy Debosnys követte el őket, a gyilkos személyiségét számos rejtély övezi. A nyomozók több általa írt búskomor verset, valamint csinos nőket ábrázoló rajzra bukkantak a lakásában. Ugyancsak előkerült több, piktogrammokból és matematikai jelekből álló titkosírásos szöveg is, amelyek jelentését máig nem sikerült megfejteni.
Egyes elméletek szerint a nőkről készített rajzok Debosnys áldozatait ábrázolhatják, míg a rejtjeles szövegek mögött a gyilkosságok elbeszélését sejtik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.