Sztálinnal emlékeztek az októberi szocialista forradalomra Moszkvában
2015. november 9. 10:22 MTI
Mintegy tízezren vonultak utcára Moszkvában szombaton az orosz kommunista párt felhívására, hogy megemlékezzenek az 1917-es, Lenint és a bolsevikokat hatalomra juttató forradalom 98. évfordulóján.
Korábban
A felvonulás a Puskin térről indult és a Tyeatralnaja (Színház) téren, Karl Marx mellszobránál végződött. A felvonulók közül többen Lenin portréjával díszített vörös zászlókat lengettek, míg a rendezvény vezérszónoka, Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt elnöke a "győztes" munkásságot éltette beszédében - számolt be az AFP francia hírügynökség riportere.
Nem sokkal korábban a moszkvai Vörös téren katonai parádét tartottak az 1941. november 7-i díszszemle emlékére, amikor is a katonák a moszkvai parádéról egyenesen az akkor az orosz fővárostól mindössze néhány tucat kilométerre lévő frontra mentek. A díszszemlén hatezer ember, köztük lovasság, gyalogság és veteránok, valamint ötven korabeli páncélos jármű vett részt. A rendezvényen beszédet mondott Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester is. Az 1941-es katonai parádé évfordulóján 2003 óta minden évben tartanak díszszemlét Moszkvában.
Az 1941. november 7-i díszszemle emlékére tartott katonai parádé képei:
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap