Szoknyavadász életmódja előrevetítette VIII. Edward rövid uralkodását
2020. november 27. 09:33 Múlt-kor
Korábban
Hölgykoszorúban
Edwardra mindenesetre mély benyomást gyakorolt az első szexuális élmény, mert attól kezdve nem csillapodó étvággyal vetette bele magát az újabb és újabb kalandokba. Választottjai általában idősebb és férjezett nők voltak. Még 1917-ben lobbant szerelemre Marion Coke iránt, aki Leicester earlje örökösének volt a felesége.
Sok időt töltöttek együtt, olyannyira, hogy a férj figyelmeztette Edwardot, hogy szíveskedjen távol maradni a feleségétől. Marion Coke pedig úgy tűnt, hogy nem hajlott a románcra, és nem szándékozott felborítani a családi békét. A nő egyébként tizenkét évvel idősebb volt Edwardnál, és amikor a trónörökös elkezdett érdeklődni iránta 1917-ben, már négy gyermek édesanyja volt.
A következő kiszemeltje Sybil Cadogan, Henry Cadogannak, Chelsea vikomtjának a lánya, Edward húgának, Mária hercegnő udvartartásának egyik tagja volt, akivel már a franciaországi kiküldetése előtt is többször találkozott. A kapcsolatuk annyira előrelépett, hogy a lány 1917 júniusában egy olyan táviratot küldött a szüleinek, amelyben arról írt, hogy Edward eljegyezte, és hogy egy eljövendő királynét köszönthetnek a családban.
Sybil Cadogan kiváló golfjátékos hírében állt, ami erőteljes személyiséggel párosult, így elnyerte Edward tetszését, aki egy estélyen két órán keresztül táncolt vele. 1917-ben azonban Sybil Cadogan mégis elfogadta Edward egyik régi barátjának, és egykori oxfordi iskolatársának, Edward Stanleynek a házassági ajánlatát. Bár a kapcsolatuk gyorsan véget ért, Edwarddal barátok maradtak.
Természetesen nem múlt el úgy az év, hogy ne talált volna a walesi herceg újabb társaságot. A következő nő az életében Rosemary Leveson-Gower, Sutherland hercegének a lánya volt. Rosemary ismert társasági szépség hírében állt, aki szívesen vett részt házon kívüli kikapcsolódásokon is.
Egyes szerzők szerint már-már a házassági ajánlatig is eljutottak, ám a szülők ellenezték a dolgot. Mária királyné ugyanis attól tartott, hogy Rosemary vére „szennyezett”, mert a felmenői között többeknél lépett fel mentális probléma, vagy őrültség. Állítólag Edward sosem bocsátott meg az apjának, mikor keresztbe tettek a szándékainak. Rosemary mindenesetre 1919-ben házasságot kötött William Warddal, Dudley earljével, ám a walesi herceggel megmaradt jó viszonyt jelzi, hogy legidősebb fiuknak Edward lett a keresztapja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap