Szívderítő és bizarr anekdotáknak egyaránt forrása volt az első világháború
2021. április 14. 15:21 Múlt-kor
Korábban
A barbár németek legendája
A propagandafogások egyik legszélsőségesebb példáját az antant szolgáltatta. A brit lapokban 1917 áprilisában jelent meg a rémhír, miszerint a német katonák a harctéren elesett társaik zsírját kenőanyag készítésére használják fel, leőrölt csontjaikból pedig moslékot gyártanak a disznóknak.
Hiába hüledeztek azonban a britek a német katonáknak a szövetségesek oldalán már addig is sokat hangoztatott barbarizmusán, kiderült, hogy a hírből valójában semmi sem igaz. Az újságírók ugyanis az állati tetemet jelentő német „kadaver” szót emberi holttest (angolul „cadaver”) értelemben fordították le, vagyis a fronton elhullott állatok maradványainak újrahasznosításáról volt szó, amiből az antant országai is kivették a részüket.
A propagandisták persze ritkán mentek ennyire messzire, mivel általában finomabb módszerekkel is hatni tudtak honfitársaik pszichéjére. Németországban például minden olyan szállodának, amelynek angol vagy francia neve volt, elrendelték, hogy cserélje le egy németesebb csengésűre.
Megpróbálkoztak a bonbon szó németesítésével is, ez azonban nem járt sikerrel, csakúgy, mint a francia vezetés hasonló törekvése a kölni provence-i vízre történő átnevezésére, a lakosság ugyanis ellenállt a kísérleteknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap