Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek
2024. szeptember 28. 10:30 Múlt-kor
„A korbácsolás ellentétes az emberi méltósággal, (…) szembemegy a demokratikus intézményeink szellemiségével, (…) a barbár feudális arisztokráciát idézi” – így foglalta össze véleményét a korbácsolásról az 1850-ben megjelent White Jacket című regényében az amerikai író, Herman Melville. Lesújtó kritikájának már az 1830-as és ’40-es években is hangot adtak a zsurnaliszták, a napilapokban és a folyóiratokban barbár és civilizálatlan aktusnak titulálták a bántalmazást.
A brutális büntetés ábrázolása egy korabeli fametszeten ( Wikipédia / Wellcome Collection / CC BY 4.0)
Korábban
A tengerésztisztek nagy része azonban hallani sem akart a korbácsolás beszüntetéséről, mert ebben látták a fegyelmezés egyetlen hatékony eszközét. Az büntetéspártiak tiltakoztak, amikor 1850. szeptember 28-án az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta a korbácsolás eltörléséről szóló törvényt.
A korbácsolásnak évszázados hagyományai voltak a tengeren, és számos alkalommal alkalmazták a fedélzeten elkövetett kisebb és nagyobb kihágások retorziójaként. Az ítéletet általában a teljes legénység előtt hajtották végre, a vétkesnek pedig csupasz háttal kellett kiállnia a hátára mért ütéseket.
Herman Melville nem elsősorban a korbácsolás elleni felszólalásairól ismert, leghíresebb regénye az 1851-es Moby Dick
A 19. századi büntetés-végrehajtó eszközt a szakzsargon csak „kilencfarkú macskaként” emlegette. A korbács nyeléhez ugyanis kilenc, viaszbevonatú szíjat erősítettek, amelyek végére csomókat, rosszabb esetben ólomdarabokat kötöttek, hogy azok feltépve a bőrt és az alatta lévő húst, minél fájdalmasabb sérüléseket okozzanak.
Az ítélet végrehajtása után a szerencsétlen áldozatnak egy másik tortúrán is át kellett esnie. A felszaggatott, véres hátfelületre ugyanis gyakran sót helyeztek, amely elképesztő, maró fájdalmat okozott. A művelet elsődleges célja a sebek fertőtlenítése volt, hiszen a korbácsolással fegyelmezni akarták a renitens matrózokat, és nem megölni őket.
Bármennyire fájdalmas és brutális roncsolást hajtott végre a korbács a testen, ha a csapások számát „emberi mértékek” közé szorították (a 18. század közepére nagyjából egy tucatban maximalizálták az ütések számát), a büntetéssel sújtott tengerész viszonylag hamar meggyógyult és újra szolgálatba állt.
A korbácsolás eltörlésének hírére az amerikai haditengerészetnél szolgáló magas rangú tisztek egy jelentős hányada úgy vélte, hogy a „macska” nélkül a hajók fedélzetén gyorsan elszabadul majd a pokol. A haditengerészet a matróznak alkalmas emberanyag tekintetében ugyanis hátrányban volt a kereskedelmi hajókon szolgáló állományhoz képest.
A nyilvános korbácsolás nem csak a tengerészek életét keserítette meg, a rabszolgáknak nap mint nap el kellett viselnie a megaláztatásokat (Johann Moritz Rugendas festménye Brazíliából)
A civil hajókon a tengerészek magasabb bérért dolgozhattak és a fegyelem sem volt olyan szigorú, így a tapasztaltabbaknak eszük ágában sem volt a haditengerészet hajóin szolgálni.
Ez a helyzet azt eredményezte, hogy a hadihajókon számos a társadalom alsóbb rétegeiből származó, kevesebb tapasztalattal bíró, fegyelmezetlen és gyakran nem túl motivált matróz teljesített szolgálatot. A társadalom elitjéhez tartozó tisztek és egyszerű tengerészek között nagy volt a szociális szakadék.
A „közös nyelv” és a megfelelőnek tartott büntetőeszköz hiánya aggodalommal töltötte el a hajóparancsnokokat, akik a hajók fedélzetén a kemény fegyelmezés hívei voltak. A Kongresszus határozata azonban mindent felülírt, civilizáltabb módszerekre volt szükség.
Az új fegyelmezési rendszert 1855-ben vezették be, ahol a nyers testi büntetésnek már nem volt helye. A szabályszegőket innentől kezdve elzárással, az élelmiszer-fejadag csökkentésével (gyakran annak kenyérre és vízre redukálásával), vagy éppen zsold megvonásával büntették.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila 19:05
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre 17:44
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra 14:20
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
