Szerény földműves fiából vált I. Erzsébet hírhedt lovagkalózává Francis Drake
2022. január 5. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Az üzletember és a kalóz
Hawkins kalandjának kudarca után Drake úgy döntött, hogy önálló útra lép. Első útjain kerülte a bajt, és azt a kereskedelmi háromszöget járta be, amelyet Hawkins is, később azonban már spanyol hajókat támadt meg.
Az így nyert haszonból megvette a Swan nevű hajót, és ezzel, valamint a Paschával 1572 júliusában megtámadta a Panamai-földszoroson fekvő Nombre de Díos városát.
Majdnem sikerrel járt, ám a rajtaütésben megsebesült, és az emberei végül a kincset hátrahagyva kimentették őt.
1573-ban társult Giullaume La Testu-val, egy francia kalózzal. Partra szálltak, és megtámadták a Nombre de Díosba tartó öszvérkaravánt, amely 30 tonna aranyat és ezüstöt szállított. A nagy kincset azonban nem tudták mind elvinni, ezért elásták a közelben.
La Testu azonban súlyosan megsérült, és a problémáikat tetézte, hogy a hajóikkal megbeszélt találkozóhelyen egy spanyol flotta várt rájuk.
Drake egy tutajon el tudott menekülni, a francia kalózt azonban a spanyolok elfogták és lefejezték, az elásott kincs hollétét pedig La Testu egyik emberéből kínzással kiszedték. A rajtaütés azonban így is rendkívül jövedelmezőnek bizonyult, és Drake egyike lett a spanyolok által leginkább keresett protestáns kalózoknak.
1575-ben Erzsébet királynő megbízásából az ír lázadók ellen harcolt, és ekkor ismerkedett meg Thomas Doughty-val is. Drake a saját költségén szerelt fel három hajót, és admirálisként vett részt a hadműveletekben. Ezek azonban nem hoztak számára nyereséget, és már ekkor is alighanem a csendes-óceáni spanyol birtokok elleni támadáson törhette a fejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap