Szépségeszményét a hagyományban találta meg a Hősök terét megtervező Schickedanz Albert
2019. október 14. 11:20 MTI
173 éve, 1846. október 14-én született Schickedanz Albert építész, a Millenniumi emlékmű, a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum tervezője. Kevés építésznek adatott meg, hogy architektonikus keretbe foglaljon egy teret, amely egy ország egyik legfontosabb, emblematikus történelmi, kulturális, idegenforgalmi színtere.
Korábban
A galíciai Biała (ma Bielsko-Biała, Lengyelország) városában született régi szász család sarjaként, de kora gyermekéveit már Késmárkon (ma Kežmarok, Szlovákia) töltötte.
Anyai nagyapja a felvidéki városban működött lutheránus lelkészként, és a magyar szabadságharcban való részvételéért várfogságra ítélték. Az 1850-es évek közepén földbirtokos és borkereskedő apja úgy döntött, hogy visszaköltöznek Galíciába, Schikedanz itt járt gimnáziumba.
Építészeti tanulmányait a karlsruhei Politechnische Schulén, majd Bécsben, Karl Tietznél végezte. 1868-ban került Budapestre, ahol Skalnitzky Antal, majd Ybl Miklós irodájában dolgozott.
Először 1869-ben irányult rá a közfigyelem, amikor első díjat kapott a Batthyány-síremlék tervpályázatán. 1878-ban az akkoriban a Képzőművészeti Társulat Sugár úti székházában elhelyezett Magyar Iparművészeti Múzeumban kapott titkári állást.
1880-ban kezdett tanítani, és 1901-ig, nyugdíjazásáig a Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda építészeti rajz- és alaktantanára volt.
1880-ban első díjat nyert a szegedi állandó híd tervpályázatán, a díszes pilléreket tervezte. Ebben az évtizedben többször is kiállította olajfestményeit a régi, Sugár úti Műcsarnokban.
1885-ben a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából dolgozott Zsivora György jogtudós síremlékén, és számos szobrász művének tervezett talapzatot, a leghíresebb talán az Arany János-emlékmű (Stróbl Alajos, 1893) talapzata a Nemzeti Múzeum kertjében.
Belsőépítészeti munkái közül megemlítendő a Magyar Tudományos Akadémia dísztermének ornamentikája, emlékművei vannak az egri, esztergomi, váci székesegyházban is.
Iparművészeti tevékenységet is folytatott: ő tervezte a szepeshelyi székesegyház díszes nagypréposti székét, Zichy Jenő gróf számára pedig egy hálószoba-berendezést, amelyet az 1885-i országos kiállításon ki is állítottak.
1893-ban közös építészeti irodát nyitott Herzog Fülöp Ferenccel, ekkoriban születtek legfontosabb munkái. 1894-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács megbízta az új Műcsarnok megtervezésével, a következő évben Zala György szobrásszal közösen bízták meg a Millenniumi emlékmű elkészítésével.
1898-ban második lett azon a tervpályázaton, amelyet az 1896. évi VIII. törvénycikk alapján a Szépművészeti Múzeumra írtak ki, de végül ő készíthette el a végleges terveket.
Kevés építésznek adatott meg, hogy architektonikus keretbe foglaljon egy teret, amely egy ország egyik legfontosabb, emblematikus történelmi, kulturális, idegenforgalmi színtere.
A három hatalmas épület - a Millenniumi emlékmű, a klasszikus görög és reneszánsz építészeti mintákat követő új Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum - méltóképpen zárja le Városligetnél az Andrássy út pazar palota- és villasorát.
Társával együtt Schickedanz tervezte meg a millenniumi földalatti lejárócsarnokát is az Oktogonon és a Gizella téren, mára mindkettőt elbontották.
Schickedanz Albert csendes, nyugodt vérmérsékletű ember volt. Nem kedvelte a hangos újítókat, szépségeszményét a hagyományban találta meg. Sokoldalú ember volt, művészi pályafutására monumentális építészeti alkotásai nyomják rá bélyegüket.
Utolsó építészeti munkája, saját műteremvillája 1906-ban épült fel a Nyúl utcában, ahol már csaknem kizárólag festészettel foglalkozott. 1915. július 11-én, hosszú betegség után halt meg Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben temették el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap