Szenzációs római kori mozaikok kerültek elő Izraelben
2015. november 20. 10:25 Pallag Zoltán
Újabb csodálatos leletre, egy részletgazdag római kori mozaikpadlóra bukkantak az izraeli régészek Lodban az 1996-ban talált villa mozaikjainak bemutatására készülő látogatóközpont építése közben, jelentette be hétfőn az Izraeli Régészeti Hatóság.
Korábban
A mozaikra pár méterrel a két évtizeddel korábban előkerült másik mozaik mellett bukkantak rá a régészek 2014 júniusa és novembere között és most a nagyközönség számára is láthatóvá tették. Az 1990-es években először felfedezett 15x8 méteres mozaikpadló a i. sz. 300 körül épült villa nappaliját díszítette és a régészek szerint egyike a leglátványosabbaknak az ország területén eddig fellelt mozaikok közül.
A mozaikpadlót először visszatemették, majd 2009-ben eltávolították eredeti helyéről és 2010-ben láthatta először a nagyközönség a Metropolitan Museum of Art-ban, New Yorkban. A kivételes minőségű és remek állapotban lévő mozaik központi eleme egy villa fogadótermének része lehetett egykor, madarakat, halakat és különböző vadállatokat ábrázol, úgymint oroszlánt, zsiráfot, orrszarvút, tigrist, vadbikát. A padló további részein tengeri jelenet is látható, de feltűnő, hogy embert nem ábrázoltak.
A New York-i bemutató után az alábbi helyeken volt látható: Legion of Honor Museum (San Francisco), Field Museum (Chicago), Ohio Museum of Art (Columbus), University of Pennsylvania Museum, Louvre (Párizs), Altes Museum (Berlin), Waddesdon Manor (Nagy-Britannia). A tavalyi ásatási szezon elsődleges célja volt előkészíteni a terepet a látogatóközpont építéséhez, hogy miután a lodi mozaik befejezte világkörüli turnéját, saját múzeumot kapjon. Ekkor került elő az új 11x13 méteres mozaik, az előző helyétől néhány méterre csupán. Úgy tűnik, ugyanannak az épületnek díszítette az udvarát. A villa, amelyet találtunk a római és bizánci korban itt álló gazdag házak szomszédságában volt. Lodot ekkor Diospolisnak nevezték, és a körzet fővárosa volt egészen az arab hódításig, amikor Ramla vette át a helyét – mondat el az ásatást vezető régész, Dr. Amir Gorzalczany.
Az ősi Lyddát i. sz. 66-ban rombolták le a rómaik a zsidó háború idején, helyén Hadrianus alapított várost Diospolis néven, amelynek Septimius Severus adományozott colonia rangot i. sz. 200 körül. Egészen a kereszténység időkig római kézben maradt, majd az arabok hódították meg 636-ban. A padlót borító 3-4. századi hulladékrétegből következtetve a mozaikok valamikor i. sz. 300 körül készülhettek. A régi mozaikot, amely a látogatóközpont elkészültéig a velencei Palazzo Ciniben látható a hatalmas római kori komplexum északi részén tárta fel az 1990-es években a néhai Miriam Avissar, míg az újonnan felfedezett mozaik a komplexum déli részén került elő egy úgynevezett peristyliumos udvaron. (Peristylium: olyan oszlopcsarnok, amely egy nyitott udvart vesz körbe.)
Dr. Gorzalczany azt is elmondta, hogy az épületkomplexum keleti részét nem tudták teljesen feltárni, mivel azon ma is lakóépületek állnak. Az új, igen magas művészi minőséget képviselő mozaik vadászó állatokat, halakat, virágokat kosárban, vázákat és madarakat ábrázol, amelyek a római korban a jó élet szimbólumai voltak. Nem csak mozaikok, hanem freskótöredékek is előkerültek, amelyek szintén a korabeli luxusba engednek betekintést. Az új felfedezés miatt a villa most feltárt részét is integrálni fogják a látogatóközpontba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap