Szent István emlékezete
2003. augusztus 15. 05:35
965 éve, 1038. augusztus 15-én halt meg Székesfehérvárott I. Szent István király, a magyar állam megalapítója
Vajkból István
I. Szent István |
Apja Géza nagyfejedelem, a hagyomány szerint Árpád vezér dédunokája. István anyja, Sarolt az Erdélyben uralkodó Gyulák családjából származott. A Gyula eleinte méltóságnév volt, Sarolt apja Bizáncban lett keresztény, így e házasság a két fejedelem együttműködését, a nyugati és keleti orientáció párhuzamát is jelentette.
Géza felismerte, hogy népe európai beilleszkedése csak a kereszténység felvétele révén lehetséges, s azt is, hogy e vallás alkalmas egy új, letelepedett társadalom irányítására, ezért 972-ben papokat kért I. Ottó német-római császártól. Ottó Brúnó szent-galleni szerzetest püspökké nevezte ki, Gézát és udvarának tagjait ő keresztelte meg, ám a fejedelem holtig áldozott pogány isteneinek is.
Vajk a keresztségben - akárcsak apja - az István nevet kapta, Szent István vértanú nyomán. (Vajkot a hagyomány szerint Vojtech prágai püspök, a későbbi Szent Adalbert keresztelte, más források szerint bérmálta.) Géza a bajor herceg - a későbbi II. Henrik császár - nővérével, Gizellával házasította össze őt. Ekkor számos német lovag érkezett az országba, akik István seregének magvát alkották.
István atyja halála után, 997-ben vette át az uralmat, melyet a somogyi Koppány, a család legidősebb férfitagja fegyverrel vitatott, a korábbi, szeniorátuson alapuló örökösödés alapján. István legyőzte őt a veszprémi csatában, s tetemét felnégyelve, tagjait Esztergom, Győr, Veszprém kapujára függesztette ki, valamint elküldte Erdélybe.
Szt. István intelmei |
6. A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. (...) Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. (...) Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad. (...) |
Géza fejedelem |
1000 karácsonyán, vagy 1001. január elsején megkoronáztatta magát Esztergomban. A király cím Nagy Károly frank uralkodó nevéből származik, a koronát, későbbi források szerint, István kérte II. Szilveszter pápától, ami az ország függetlenségét jelentette a római egyház védnöksége alá helyezve. A kortárs Theotmár merseburgi püspök úgy tudja, hogy azt III. Ottó császártól kapta. A két adat nem mond ellent, a császár ekkor Rómában, a pápával együtt tevékenykedett. Ez nem tette Istvánt a császár vazallusává, a koronaküldés az ország függetlenségét jelentette a római egyház védnöksége alá helyezve.
Ezután István lerakta a magyar állami és egyházi szervezet alapjait, kijelölte a királyi birtokok székhelyeit, a várispánságokat - ezzel megalapozta a megyerendszert, kibocsátotta az első magyar ezüstpénzt s kiadta első törvénykönyvét. Megalapította az esztergomi érsekséget s a püspökségeket, latin szertartásrenddel, de engedte a görög rítust is. Megújította a 996-ban alakult pannonhalmai apátság kiváltságait, s bencés monostorokat alapított, ezek az írásbeliség műhelyei lettek.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Elborzasztotta a háború a hétköznapi életet új szemszögből ábrázoló Kaffka Margitot tegnap
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását tegnap
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása tegnap
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka tegnap
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen tegnap
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály tegnap
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor tegnap
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa 2023.11.30.