Szemérmetlen istennő. Kit ábrázol az első fekvő akt?

2021. november 28. 08:25 László Zsófia

Tiziano Urbinói Vénusza a művészettörténet egyik leghíresebb festménye. Titokzatos és izgalmas alkotás. Az elmúlt közel ötszáz év során sokan csodálták, mások – köztük Mark Twain – felháborodtak szemérmetlenségén. Teóriák sokasága született az ábrázolás tárgyáról és a kép funkciójáról. Foglalkoztak vele kompozíciós és ikonográfiai szempontból, még sincs teljes egyetértés még abban sem, hogy mit is ábrázol pontosan. Lehetséges, hogy az ágyon elnyúló szép fiatal lány egy kurtizán, vannak, akik a nevét is tudni vélik. A mű eredeti tulajdonosa, Guidobaldo della Rovere, Urbino hercege egyszerűen csak „la donna nuda”-ként, azaz a meztelen nőként beszélt róla, Vasari viszont Vénuszként említette.

Korábban

Eszmény és bűn

Akárhogy is, a festmény óriási hatással volt a következő évszázadok művészeire. Többek között Velázquez, Goya, Courbet és Manet világhírű aktjai és az azóta készült fekvő nőket ábrázoló képek hosszú sora alapján ezt a képtípust ma az alapvető művészi formák között tartjuk számon. De ez nem volt mindig így. Úgy tűnik, hogy Tiziano festménye volt az egyik első olyan alkotás a művészet történetében, amelyen egy fekvő meztelen nő látható.

A teljesen meztelen emberi test ábrázolása az ókori görög művészetben jelent meg először, az aktot mint művészi formát ők hozták létre. „Meztelenül lenni azt jelenti, hogy meg vagyunk fosztva a ruházatunktól, és a szó valamelyest magában foglalja azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor érezni szoktunk. Az akt szónak ellenben nincs kényelmetlen mellékzöngéje. Elménkben nem egy szégyenkező és védtelen test képzete dereng fel a hallatán, hanem egy kiegyensúlyozott, viruló és magabiztos testé: az átlényegült testé” – írta Kenneth Clark angol művészettörténész.

A női test meztelenségének látványa azonban még a klasszikus ókorban sem volt magától értetődő. Aphrodité alakját sokáig sűrű leplekbe burkolva ábrázolták egy ősi rítushoz és tabuhoz igazodva. Később, a klasszikus korban is csak nagyon kevés női akt készült. A férfitest meztelensége a mindennapokban is látható volt a köztereken, a sportversenyeken, míg a női nem képviselői szinte egyáltalán nem voltak jelen a nyilvánosságban, az utcán is csak a testüket teljesen elfedve jelenhettek meg.

A homoszexualitás kultusza is a férfitestet helyezte a látvány középpontjába. Az anyaszült meztelen nő csak a reneszánsszal kezdődően vált az akt egyik, majd idővel szinte kizárólagos tárgyává. Az alkotók számára az antik örökség az eszményi formával együtt a nemiséghez való pozitív hozzáállást is közvetítette. A kereszténység viszont alacsonyabb rendűnek tartotta a testet a léleknél, a nemiséget pedig minden bűnök forrásának hitte. A reneszánsz aktok ennek a két világnak a lakói, és ebben a kettős tradícióban születtek.

Ámor nélkül egyedül

Tiziano Urbinói Vénusza mégsem teljesen előzmény nélküli. 1510 körül a fiatal Tiziano fejezte be mestere, Giorgione alvó Vénuszt ábrázoló képét a háttér megfestésével. A meztelen nőalak újfajta szemlélettel történő ábrázolásának kultuszát ez a mű indította el a velencei festészetben. Tiziano műve pedig elválaszthatatlan ettől a festménytől, hiszen egyértelműen annak hatására született.

A két festmény legnagyobb újítása a meztelen nőalak fekvő pozíciója. Az antikvitás női aktjai szinte kizárólag álló figurák voltak. A fekvő testhelyzet pedig az ókorban és a középkorban is az alváshoz, a szenvedéshez vagy a halálhoz kapcsolódott. Giorgione Vénuszának békés szendergése még ebbe a kontextusba tartozik. Póza azonban merőben szokatlan.

Felül elhelyezkedő, kinyújtott bal lábát az aláhúzott jobb lábfejével támasztja meg, ezzel szinte odafordítja a nézőnek csupasz testét. Hogy kitárulkozása még teljesebb legyen, a jobb karját a feje alá teszi, a látvány középpontjában pedig a kezével takart nemi szerve kerül. Kéztartása a testüket elrejtő szemérmes Vénuszokéra hasonlít, ám itt a kézfej ujjai a combok közé csúsznak. Ez a mozdulat itt talán az álom öntudatlanságához tartozik.

Azt, hogy ez a lustán elnyúló női test a Szépség és Szerelem istennőjével azonosítható, korábban egy, a lábánál játszadozó, azóta átfestett Ámor-figura tette egyértelművé. Nélküle Giorgione Vénusza egyedül maradt az idilli tájban. Csak címében hordozza az antik istennő „kulturális ruháját”, meztelensége szinte önmagáért való.

következő oldal 1 / 2