A vörösterror 133 napja

Szekérrel és gyönyörű ékszerekkel temették el a kelta "herceget"

2015. június 22. 10:23

Az északkelet-franciaországi Lavau mintegy 2500 éves arisztokrata sírjában egy kivételesen gazdag és érintetlen halotti gyűjteményt találtak a régészek. Az elhunyt nyakán egy 580 grammos arany nyakék, mellette pedig egy oroszlánfejjel és Acheloos, a folyó istenével díszített, hatalmas etruszk üst, figuratív görög vázák, egy kard, válogatott bronzedények, valamint egy kétkerekű szekér is helyet kapott.

Kelta királyi sír lakója

A kutatók azt még nem tudták megállapítani, hogy a Troyes közelében lévő Lavauban feltárt, déli tájolású sír „lakója” férfi vagy nő volt-e, az azonban bizonyos, hogy igen gazdag lehetett, ugyanis mindkét kezét arany karkötő díszítette, a nyakán egy 580 grammos, szárnyas lényekkel díszített, tömör aranyból készült nyakék volt, amely nehezebb, mint az Észak-Burgundiában 1953-ban megtalált Vix hercegnő éke. Az elhunyt bal felkarját egy lignitből készült mandzsetta díszítette, a nyak közelében pedig finoman megmunkált borostyángyöngyök kaptak helyet. A ruha szövetéből már nem maradt meg semmi, csupán két-két darab vasból, illetve korallból készült kapocs, valamint a cipő szegecsei.

Kelta királyi sír

„A szekér, az üst, valamint a bronz edények a korszak fejedelmi sírjainak három tipikus jellemzője. Ezeket vallási szertartások során használták, illetve arra, hogy megmutassák az elit hatalmát” - mondta Bastien Dubuis, a régészeti ásatás vezetője. Hozzátette: a sírt még tavaly októberben fedezték fel, idén márciusban jelentették be, azonban a nyughely fontosabb részei csak most kerültek felszínre.

Kelta királyi sír

A régészek a sír berendezését és tárgyait (főként a hüvelyében megtalált kardot) tekintve úgy vélik, lakója férfi nemű lehetett, a csontok azonban igen rossz állapotban maradtak meg, így nehéz száz százalékra kijelenteni, hiszen elképzelhető, hogy egy asszony aludta örök álmát a díszes ékszerek, valamint a szekér mellett, ugyanis a csontok jellege alapján a kutatók szerint inkább az utóbbi lehetséges. Az i. e. 5. században, a Hallstatti kultúra végén, valamint a La Téne-i kultúra kezdetéből már több tucatnyi gazdag női sírt tártak fel a régészek Franciaország északkeleti részén.

Kelta királyi sír

Kelta királyi sír

Kelta királyi sír

Kelta királyi sír

Kelta királyi sír

Kelta királyi sír feltárása

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!