Számos összeesküvéssel kellett szembenéznie Richelieu bíborosnak
2024. március 6. 14:20 Múlt-kor
Alexandre Dumas világhírű regényében, A három testőrben Richelieu bíboros a megtestesítője a hatalommániás, intrikus gonosznak, aki céljai elérése érdekében nem válogat a tisztességtelenebbnél tisztességtelenebb eszközökben. Pályafutására azonban érdemes ennél jóval árnyaltabban tekinteni. Amellett ugyanis, hogy valóban nem riadt vissza a mai szemmel már meglehetősen kegyetlennek ható, a korban azonban elfogadott intézkedésektől, elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy a XIII. Lajos nevével fémjelzett időszakot a francia történelem egyik aranykoraként tartják számon. Az uralkodó és minisztere az abszolút királyi hatalom megerősítése érdekében sikerrel szállt szembe a hugenották és a főurak lázadásaival, eközben pedig Richelieu zseniális diplomáciai érzékének köszönhetően Franciaország Európa vezető hatalmává emelkedett.
Korábban
Kettétört katonai karrier
Armand Jean du Plessis a középnyugat-franciaországi Poitou-ban született egy ötgyermekes kisnemesi család harmadik fiaként. Édesapja III. Henrik és IV. Henrik oldalán is harcolt a Franciaországot a 16. században lángba borító vallásháborúkban, és végül ez hozta el a végzetét is.
A kis Armand Jean mindössze ötéves volt, amikor édesapja meghalt, rengeteg adósságot hagyva családjára. A katonai pályára szánt félárva kisfiút 9 évesen Párizsba küldték, hogy a Navarrai Kollégiumban tanuljon. Armand Jean katonai képzésben is részesült, ám ezt a későbbiek során nem kamatoztathatta, mivel testvére keresztülhúzta számításait.
Alphonse-Louis du Plessis ugyanis hiába volt a poszt várományosa, visszautasította a családnak alanyi jogon járó luçoni püspöki címet, hogy karthauzi szerzetesnek álljon. Ha Alphonse-Louis nem dönt úgy, hogy a félremete életmódot választja, Armand Jean du Plessis neve talán fel sem bukkant volna a történelemkönyvek lapjain, és Franciaország története is másképpen alakul. Mivel azonban a családból valakinek be kellett tölteni a tisztséget, az ifjúnak nem maradt más választása: papi pályára kellett lépnie.
A fiatal Armand Jean ekkor még korántsem csak az egyházi pályafutás járt az eszében, aminek meg is lett az eredménye: húszéves korában kankóval (tripperrel) kezelték, de betegsége nem gyakorolt hosszabb távon negatív hatást egészségi állapotára. 1606-ben például minden további nélkül Rómába utazhatott, hogy V. Pál pápa hozzájárulását kérje püspöki kinevezéséhez, mivel túl fiatal volt a pozíció betöltéséhez.
Az egyházfő – aki a legenda szerint megjegyezte, hogy a fiúból nagy gazember lesz – nem gördített akadályt kinevezése elé, így Armand Jeant 1607-ben, mindössze 22 évesen Luçon püspökévé szentelték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.