Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon
2024. december 4. 16:05 ArchívNet, Múlt-kor
A lovassportok szerelmesei számára Fülöp herceg emblematikus személyiségnek számít. A 2021-ben százéves korában elhunyt arisztokrata nem csak művelt és sokoldalú személyiség, hanem a lovak igazi szerelmese is volt. Kevésbé ismert, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Igazi úriember volt, korrekt és szívélyes kapcsolatokat alakított ki a magyar vezetőkkel. Forrásközlésünkkel az ő személyének állítunk emléket, és közöljük azokat a magyar levéltári dokumentumokat, amelyek látogatásaira és személyére vonatkoznak.

Fülöp edinburgh-i herceg látogatása, 1973. (Kép forrása: Fortepan / Bojár Sándor)
Korábban
Bubik Gyöngyi–Garadnai Zoltán: A lovak szerelmese ‒ Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatai az 1970-es években című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 21. évfolyamának 4–5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Bevezető
II. Erzsébet brit királynő férje, Fülöp herceg 2021. április 9-én, életének 99. esztendejében szerettei körében elhunyt. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található dokumentumok segítségével szeretnénk most felidézni a herceg és Magyarország kapcsolatát.
A sok szempontból különcnek számító Fülöp herceg rajongott a lovakért, és a lósport iránti szeretete is közismert volt – ezek egyik bizonyítéka, hogy 1964-től 1986-ig ő töltötte be a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöki tisztét.Az 1940-es évek második felében lett aktív lovaspóló játékos, de egy csuklótörés után 1971-ben felhagyott ezzel a tevékenységgel és fogathajtó lett.
Ebben a szakágban 1973-ban már az Európa-bajnokságon szerepelt.
Az 1970-es és az 1980-as években hatszor indult fogathajtó világbajnokságon és háromszor Európa-bajnokságon. Világbajnokságon először 1976-ban szerepelt egyéni versenyben és a 24. helyen zárt.
1978-ban a Magyarországon (Kecskeméten) megrendezett vb-n csapatban harmadik, egyéniben 29. helyezést ért el. 1980-ban világbajnok volt csapatban, 21. egyéniben. 1981-ben csapatban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett.
A következő évben vb-bronzérmes volt csapatban, hatodik az egyéni versenyben. 1984-ben az ismét Magyarországon (Szilvásváradon) megrendezett világbajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott fel csapatban, 18. volt egyéniben. Az 1986-os angliai (Ascot) vb-n már csak egyéniben indult, és 18-ikként zárt.
Forrásközlésünkben bemutatjuk azokat a levéltári forrásokat, amelyek a hetvenes évekbeli magyarországi útjaira és versenyeire vonatkoznak.
Munkánkkal egy olyan arisztokrata sportember előtt tisztelgünk, aki egyéniségével és humorával lenyűgözte környezetét, és aki számára a lovak tisztelete és szeretete, a sport, a versenyzés és a lovagiasság egyformán fontos értéket jelentettek.
Bubik Gyöngyi–Garadnai Zoltán: A lovak szerelmese ‒ Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatai az 1970-es években című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 21. évfolyamának 4–5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Kádár
- Számos véletlen következtében indult el Cseh Tamás karrierje
- Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Bajor Gizi aranykorszakában rászabták a Nemzeti Színház műsorát 17:05
- Megrengette Kárpátalját Balla László „szovjet magyar” identitásról szóló cikksorozata 16:05
- Esztergom kevésbé ismert arcát fedezhetjük fel Aguera Zoltán könyvének segítségével 14:45
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 14:20
- Révészként is dolgozott Abraham Lincoln mielőtt politikai pályára lépett 09:50
- Világhírű zenészek játszottak a Budapest Sportcsarnok színpadán 09:05
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap