Sokkolta az 1950-es évek Amerikáját a nebraskai kamasz pár gyilkos ámokfutása
2021. március 4. 13:55 Múlt-kor
Korábban
Villamosszék és börtön
Miután Starkweathert letartóztatták, a fiú a Nebraskának való kiadatást választotta abban a hitben, hogy mindkét államban kivégeznék – nem tudta ugyanis, hogy Wyoming akkori kormányzója, Milward Simpson a halálbüntetés ellenzője volt, így itt – némileg – több eséllyel kerülhette volna el a villamosszéket.
A tárgyalás során többször változtatott vallomásán – eleinte azt állította, úgy rabolta el Fugate-et, akinek nem volt köze a gyilkosságokhoz, később azonban azt mondta, a lány önként tartott vele, és még nála is készségesebben, élvezettel lőtt le embereket. Védői egy ponton megpróbálták elmebajossá nyilváníttatni, de ez nem sikerült.
Az esküdteknek mindenesetre egyöntetű volt a véleménye: Starkweathert bűnösnek találták, villamosszék általi kivégzésére 1958. június 25-én került sor a Nebraskai Állami Fegyházban éjfél után négy perccel. Kivégzése előtt nem mondott utolsó szavakat, azonban egy levélben, amelyet szüleinek a börtönből küldött, azt írta: „De apa, nem nagyon sajnálom amit tettem, mert most az egyszer Caril és én jobban szórakoztunk.”
A sors fintora, hogy az ifjú gyilkost a lincolni Wyuka temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol áldozatai közül öten is nyugszanak.
Caril Ann Fugate saját tárgyalása során végig azt állította, nem tudott arról, hogy szülei már halottak, és ezért működött együtt Starkweatherrel. Azt is mondta, hogy túlságosan félt az út során, ezért nem mert elszökni. A részvételével kapcsolatban annyit elismert, hogy Robert Jensenre és Carol Kingre ő fogta rá a sörétes puskát, mielőtt Starkweather megölte őket.
Az esküdtszék véleménye azonban az volt, hogy a lánynak bőven lett volna lehetősége elszökni, és nem találták hihetőnek, hogy túszként tartott volna a fiúval. A bíró 1958. november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a még mindig csupán 15 éves Fugate-et – ő máig a legfiatalabb nő az amerikai történelemben, akit gyilkosságért ítéltek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap