Sokáig megfértek egymás mellett a latin betűk és a rúnaírás a középkori Norvégiában
2020. szeptember 15. 18:33 Múlt-kor
Korábban
Latin a templomban
A viking korból a középkor későbbi szakaszába érve az egyház helyben is kiterjesztette befolyását, és az uralkodói hatalom is központosításra került. Az ember joggal feltételezné, hogy a rúnaírás ezzel el is tűnt, mert már széles alapja alakult ki a latin betűk használatának. Ez azonban nem így történt.
„A középkor, és különösen az érett középkor, bővelkedik a rúnákban” – mondta Kleivane. „A gallyakra írt mindennapi üzenetek is gyakoriak voltak, de az olyan tárgyakra vésett írás is, amelyekről úgy tartották, mágikus vagy gyógyító erővel bírnak. Imákat és ráolvasásokat is találni. Ezeket rúnákkal és betűkkel is írták, óskandinávul és latinul egyaránt.”
Tisztán látható az átfedés, mind az írásrendszerben, mind a nyelvben. Mindet lehet ugyanarra alkalmazni, de tendenciák is kirajzolódnak a felhasználás különböző területein.
„Az óskandináv volt az anyanyelv, a latint úgy kellett megtanulni. Egyes társadalmi szerepkörökben helyénvalóbb volt a latin használata. A latint használta az egyház is, és leggyakrabban a papként vagy magas rangú hivatalnokként képzést kapott emberek voltak azok, akik ismerték e nyelvet. De az egész középkort tekintve ez a felosztás túlságosan leegyszerűsítő. Mind a kutatásban, mind a norvég köztudatban előfordul az a tendencia, hogy elnyomó nyelvként gondoljunk a latinra. A használatát tekintve azonban nem ez a kép rajzolódik ki” – magyarázza Kleivane.
Latin nyelven szinte mindenki megtanulta az Apostoli hitvallást, a Miatyánkot, illetve az Ave Mariát, azonban mindet megtalálták már rúnaírással is rögzítve, ami arra utal, nem volt szabálytalan vagy törvénybe ütköző lefordítani őket a beszélt nyelvre. Kleivane mindazonáltal úgy gondolja, a többség továbbra is latinul kívánt imádkozni. „Valószínűleg úgy érezték, hogy ennek így kell lennie, talán helyesebbnek tűnt, vagy erősebbnek, latinul.”
Rúnák és betűk keveréke
Kleivane szerint látható, hogy az emberek az írásnak szánt szerep szerint választották a rúnák vagy a betűk használatát, a kutatók azonban sok esetben különös keveréket tapasztalnak: a rúnák és betűk felváltva történő használatát. Jó példa erre egy Trøndelag megyei sírkő.
„Itt a sírfelirat betűkkel kezdődik, óskandinávul. Aztán a „faþer” („apa”) szó közepén, a þ („thorn”, az angol „th” hangnak megfelelő) betűnél – tehát annál a betűnél, amely nem található meg a latin ábécében –, rúnákra vált át. És onnantól a felirat további része rúnákkal van írva.”
A kutató szerint az, hogy melyik írásrendszert használták, arról is elárul valamit, hogy ki írta kinek. Az ilyen hirtelen váltásokra azonban Kleivane sem tud biztos magyarázattal szolgálni. „Az ember nem kezdhet el kőbe vésni betűket anélkül, hogy előre átgondolta volna, hogyan fog végződni!” – mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.