Sohasem uralkodhatott a Róma és Egyiptom közös örökösévé kikiáltott „kis Caesar”
2019. szeptember 16. 18:24 Múlt-kor
Korábban
A végső leszámolás
Kleopátra és Antonius Kr. e. 34 őszén hivatalosan is kihirdették gyermekeikkel kapcsolatos szándékaikat az úgynevezett „alexandriai adományok” formájában: az ünnepélyes szertartássorozat keretében saját magukat a perzsa és az egyiptomi hellenisztikus birodalmak örököseivé nyilvánították.
Antonius az ünnepségen a római Bacchus (a görög Dionüszosz) és az egyiptomi Ozirisz isteneknek öltözve jelent meg, míg Kleopátra a megszokott Vénusz (a görög Aphrodité) és az egyiptomi Ízisz jelképeivel.
Arany trónusaikon ülve felosztották az Antonius által nemrég meghódított keleti területeket és több római területet gyermekeik között, Kaiszariónt Egyiptom örököséül jelölték ki.
Antonius levelet küldött Rómába, kérve, hogy a szenátus erősítse meg ezen intézkedéseit, Octavius számára azonban ez felért a területek Rómától való elidegenítésével, így cselekednie kellett.
Kr. e. 31-ben Octavius erői legyőzték Antonius és Kleopátra seregét az észak-görögországi Actiumnál, és partra szálltak Egyiptomban. Antonius és Kleopátra öngyilkosságot követtek el, sorsukra hagyva a gyermekeket.
Octavius névleg oltalma alá vette Kaiszariónt, valamint Antonius és Kleopátra három gyermekét (az ikerpár Alexandrosz Hélioszt és Kleopátra Szelénét, valamint a kis Ptolemaiosz Philadelphoszt), a tizenéves Kaiszarión azonban saját kíséretével elszökött az országból.
A feltételezések szerint Kaiszarión talán Etiópián keresztül igyekezhetett a távoli Indiába jutni, ahol viszonylagos biztonságban tudhatta volna magát, Octavius azonban nem volt hajlandó egyetlen vetélytársát futni hagyni.
Kaiszarión tanítója, Rhodón tanácsára – akinek hűségét lehetséges, hogy Octavius korábban megvásárolta – visszafordult, hogy tárgyalásos úton rendezze a helyzetet Octaviusszal, aki Egyiptom trónját ígérte neki.
Kaiszariónnak azonban csalódnia kellett: habár a források nem tiszták a körülményeket illetően, abban egyetértenek, hogy Octavius megölette az ifjút.
A Ptolemaiosz-dinasztia többé nem uralkodhatott Egyiptomban: a hamarosan Augustus Caesar néven egyeduralmi rendszert kialakító Octavius római provinciává tette az országot, Kleopátra és Antonius gyermekeit pedig nővére, Octavia vette magához.
Egyedül Kleopátra Szeléné további sorsáról maradt fenn adat, mivel őt később II. Juba numidiai és mauretaniai uralkodóhoz adták feleségül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap