Soha nem látott, száz éves fotókon az Antarktisz
2017. július 27. 13:53
Manapság már korántsem láthatjuk olyan szemmel a fagyos déli kontinenst (amelyről néhány hete egy Pest megyényi terület vált le, májusban pedig zöldellni kezdett), mint Herbert Ponting brit fotográfus, aki a 20. század hajnalán, évtizedekkel azelőtt készíthetett képeket az Antarktiszról, hogy a klímaváltozás szele elérte volna azt.
Korábban
A Föld legszelesebb, leghidegebb és egyben legszárazabb helye – amelyről elsőként 1907-ben készültek publikált felvételek – már régóta vonzza a kalandorokat és felfedezőket. Robert Falcon Scott 1910 júniusában kelt útra, hogy meghódítsa a Föld utolsó ismeretlen pontját, a Déli-sarkot. Az ausztráliai Melbourne kikötőjében egy szűkszavú távirat várta, amelyben Amundsen tudatta vele: ő is a Déli-sarkra tart. Minden idők legnagyobb sarkkutatója eredetileg az Északi-sarkra készült, ám miután azt 1909-ben elérte az amerikai Peary, az utolsó pillanatban célt változtatott. A halálos verseny végkimenetele jól ismert. A brit Scott expedíciójával tartott Herbert Ponting fotográfus is, akinek a tragikus útról készült felvételeit itt és itt mutattuk be.
A fotós, aki idejében visszafordult, túlélte az expedíciót, ám évekkel később ismét a fagyos kontinensen találta magát, útjáról pedig gyönyörű képeket készített, azonban ezek nagy része sohasem került publikálásra. A fekete-fehér, pingvincsaládokat, napozó fókákat, különleges természeti képződmények és a sarkköri felfedezők mindennapjait ábrázoló fotóit a National Geographic közölte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap