Soha nem heverte ki Róma a gótoktól Hadrianopolisnál kapott pofont
2022. február 21. 15:54 Múlt-kor
Korábban
A „szíves” vendéglátás
Valens ebben az időben a keleti provinciákban tartózkodott, hogy felkészüljön a perzsák elleni esetleges háborúra, így az eseményeket csak némi késéssel tudta befolyásolni. A rómaiak nem először telepítettek le nagy számban idegen népességet, noha ekkora tömeggel vélhetően még sohasem kellett megbirkóznia a helyi hatóságoknak. Modern becslések 60 és 200 ezer fő közé teszik a betelepülő gótok létszámát.
A helyi tisztségviselők, különösen Lupicinus és alárendeltjei, a korrupt magatartásukkal csak tovább rontották a helyzetet. A gótok fegyvereit elvileg a Dunán való átszállításuk előtt a rómaiaknak el kellett volna kobozniuk, ám sok gót inkább lefizette a római katonákat, hogy becsempészhessék azokat.
A szerződésben a rómaiak vállalták, hogy biztosítják a betelepülő gótok élelmezését, amíg azok arra várnak, hogy kijelöljék végleges lakhelyüket, ám a hatóságok képtelenek voltak erre.
A helyzetet rontotta az a tény is, hogy Lupicinus és társai a császári kormányzat által küldött ennivalót nem a gótoknak juttatták, hanem egyszerűen eladták a saját hasznukra. A gótok éhezni kezdtek, és a helyzet odáig fajult, hogy a saját gyermekeiket adták el rabszolgának, hogy enni tudjanak.
A robbanásveszélyes helyzetet érzékelve Lupicinus összehívta a rendelkezésre álló katonai erőt, és Marcianopolis közelében gyűjtötte össze őket, ahová tárgyalni hívta a gót vezetőket. Ez a katonailag érthető lépés viszont őrizetlenül hagyta a Duna átkelőit, így a még ott tartózkodó gótok akadálytalanul kelhettek át a birodalomba.
Marcianopolisnál a rómaiak és a gótok között kirobbant egy viszály, amikor a római tisztek nem engedték a gótoknak, hogy élelmet vegyenek a város piacán. Ezalatt Lupicinus Fritigernnel és Alavivusszal tárgyalt, de amikor értesült a történtekről, parancsot adott a gót vezérek kíséretének megölésére, hogy túszként tarthassa őket magánál. Fritigern azonban kimagyarázta magát a szorult helyzetéből, és visszatérhetett a népéhez.
A megalázó eset miatt a gótok a megegyezést, amit a császárral kötöttek, felmondták, és el akartak vonulni Marcianopolis alól. Lupicinus üldözőbe vette őket, ám amikor összecsapott a gótokkal, azok legyőzték őt, a seregét pedig csaknem teljesen megsemmisítették.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Ferenc József és Erzsébet koronázására is árnyékot vetett a családi gyász 08:20
- A hidegháború győztese és a Republikánus Párt megújítója, Ronald Reagan tegnap
- Szimbolikus jelentőségük miatt is a vikingek célpontjaivá váltak Anglia kolostorai tegnap
- Fiatalkori álmát valósította meg Gábor Dénes a holográfia kidolgozásával tegnap
- Ma is a skót felvilágosodás atyjának „láthatatlan kezén” vitatkoznak a közgazdászok tegnap
- A mai vombatokra hasonlított a valaha élt legnagyobb erszényes állatfaj tegnap
- Panorámalift szállítja a turistákat a római Colosseum felső emeleteire tegnap
- Három Duna-híd és maga az Országház is Budapest első polgármestere alatt épült meg tegnap