Sisi élete utolsó éveiben az általa kedvelt emberekkel csak magyarul beszélt
2017. június 23. 11:36 MTI
Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, Sisi magyarokhoz fűződő kapcsolatát mutatja be egy, a bécsi Hofburgban pénteken nyílt kiállítás, amely az Osztrák-Magyar Monarchia alapításának, valamint Ferenc József és Erzsébet koronázásának 150. évfordulója alkalmából rendeznek.
Korábban
Az Erzsébet - Sisi és a magyarok elnevezésű időszaki tárlat Erzsébet magyarok iránti szeretetét és a királyi pár Magyarországhoz fűződő kapcsolatát, éveit mutatja be. A kiállítás kurátorának, Olivia Lichtscheidlnek ismertetése szerint a királyné magyarok iránti szimpátiáját az is mutatta, hogy magyar szolgálókkal vette magát körül. Olivia Lichtscheidl szerint Erzsébet élete utolsó éveiben az általa kedvelt emberekkel csak magyarul beszélt. A tárlaton először mutatnak be a királyné kézírásával magyar nyelven írt levelet, amelyben egy ebédmeghívást mond le.
A Szent Korona egy reprodukciója is látható, hiszen az eredetivel koronázták meg 1867-ben Ferenc Józsefet a budapesti Mátyás-templomban. Megtekinthető továbbá annak a lipicai lónak a patkója, amellyel Ferenc József a koronázási dombra ugratott fel. Látható egy fotóalbum, amely a koronázás előtti hat hónapban rögzített felvételeket tartalmaz, valamint Erzsébetet mutatja be a magyar koronázási ruhában. Kiállítanak továbbá litográfiákat, amelyeken Erzsébet magyar viseletben magyar fejdísszel, és a gödöllői kastélyparkban a császári párt gyermekeikkel ábrázolják. A gödöllői épületet és a parkot koronázási ajándékként bocsátották a pár rendelkezésére. Bemutatják továbbá a Gödöllőn használt porcelán teáskészletet is.
A tárlat a Hofburg Audienzwartesaal (a kihallgatási váróterem) elnevezésű helységében tekinthető meg január 7-ig. A kurátor, Olivia Lichtscheidl szeptember 8-án, október 6-án, november 3-án és december elsején délután külön vezetést tart, amelyre előre kell jelentkezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap