Sem a magyar államtól, sem egyházától nem kapott elismerést tetteiért Sztehlo Gábor

2019. május 28. 13:21 MTI

45 éve, 1974. május 28-án halt meg Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a vészkorszak idején sok száz zsidó gyermek megmentője, 1945 után a Gaudiopolis gyermekköztársaság alapítója. Sztehlo Gábor tevékenységéért 1972-ben megkapta a Világ igaza címet, amelyet az izraeli Jad Vasem Intézet ítél oda azoknak a nem zsidó származású embereknek, akik a holokauszt idején életük kockáztatásával mentették az üldözötteket.

Korábban

1909. szeptember 25-én született Budapesten. Sopronban végezte el az evangélikus teológiát, majd ösztöndíjjal Finnországban tanult. 1932-ben szentelték lelkésszé, szolgálatát a nagytarcsai gyülekezetben kezdte meg, ahol finn minta alapján evangélikus népfőiskola szervezésébe fogott 1937-ben. A népfőiskola mozgalom célja a 4-6 elemit végzett, főként parasztfiatalok továbbképzése volt.

Az ország német megszállása, 1944 márciusa után Raffay Sándor püspök megbízásából, a Jó Pásztor Egyesület keretében kezdte el a zsidó gyermekek mentését. Titokban 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával, és az 1500 gyermek és a róluk gondoskodó 500 felnőtt túlélte a vészkorszakot. Egyikük Oláh György későbbi Nobel-díjas kémikus volt.

Sztehlo Gábor tevékenységéért 1972-ben megkapta a Világ igaza címet, amelyet az izraeli Jad Vasem Intézet ítél oda azoknak a nem zsidó származású embereknek, akik a holokauszt idején életük kockáztatásával mentették az üldözötteket.

A háború végén sok gyermeknek senkije nem maradt. Sztehlo Gábor az árvákat nem engedte szélnek, továbbra is gondoskodott róluk, de már nem 32 kis, hanem egy nagyobb gyermekotthonban. 1945 tavaszán a Weiss Manfréd család egyik tagja által felajánlott megüresedett zugligeti villákban megszervezte a Pax gyermekotthont, ahol törődéssel, szeretetével próbálta pótolni a pótolhatatlant: a szülői otthon melegét.

Az itt élők száma hamarosan 700-800 főre duzzadt, lányok és fiúk, zsidó értelmiségiek és katonatisztek, munkások és hivatalnokok árván maradt gyermekei egyaránt voltak köztük.

Ők hozták létre a Gaudiopolis (Örömváros) gyermekköztársaságot, amelynek demokratikus légköre az ott élők egész életére meghatározó hatással volt. A köztársaságnak saját alkotmánya és törvényei voltak, a vezetőket, beleértve a miniszterelnököt és a minisztertanács tagjait, demokratikusan választották.

A diákok nem csak tanultak, ők építették az iskolát és a sportpályát, műhelyekben dolgoztak és gazdálkodtak, saját pénzük volt, amelynek árfolyamát a villamosjegyhez kötötték, még saját vicclapot is kiadtak. A tekintélyelvet ellenző Sztehlo nem vállalt tisztséget, csak tanácsadóként működött. Gaudiopolisnak olyan később hírnévre szert tett polgárai voltak, mint Horváth Ádám rendező, Orbán Ottó költő, Sárközi Mátyás irodalmár.

Gaudiopolist 1950-ben államosították, majd felszámolták. Sztehlo, akinek semmije nem maradt, az evangélikus egyház öregeket és fogyatékosakat gondozó szeretetotthonait kezdte szervezni, az egyik otthont ő vezette. Családja 1956-ban Svájcba távozott, őt Magyarországon tartotta munkája.

Amikor 1961-ben meglátogatta őket, szívinfarktust kapott, és orvosi tanácsra nem utazott vissza Magyarországra, később pedig már nem jöhetett. Lelkészi szolgálatát Svájcban folytatta, 1974. május 28-án bekövetkezett haláláig.

Sztehlo Gábor ihlette Radványi Géza Valahol Európában című filmjét és főszereplőjét, az alkotásban szereplő gyermekek nagy része is Gaudiopolisból jött. A gyermekköztársaságról Szántó Erika készített dokumentumfilmet, majd tévéjátékot.

Sztehlo életében a magyar államtól semmilyen elismerést nem kapott, a hatalom nem tudott mit kezdeni vele, mert nem volt kommunista, az egyházak viszont túlságosan szabadelvűnek tartották. Az általa megmentettek és neveltek 1990-ben nevét viselő alapítványt hoztak létre, amely önálló életet kezdő állami gondozottakat támogat.