Sem a kritikusoknak, sem a közönségnek nem tetszett az első magyar hangosfilm
2019. április 29. 14:16 MTI
Két jelentős évfordulót is ünnepel a magyar filmgyártás a napokban: 118 éve, 1901. április 30-án mutatták be az első magyar filmet és 88 éve, 1931. április 29-én kezdődött meg a magyar hangosfilmgyártás. Az első magyar hangosfilm nem aratott osztatlan sikert.
Korábban
Az első magyarországi filmfelvételt a Lumière testvérek operatőrei készítették 1896-ban a millennium alkalmával, ezt azonban sosem láthatta a közönség, mert a képekről lemaradt az ünnepségeket megnyitó Ferenc József feje. Az első magyar filmet A tánc címmel 1901. április 30-án vetítették le az Uránia Tudományos Színház előadásának illusztrációjaként. Az alkotásban a kor nagy színészei - Blaha Lujza, Fedák Sári, Márkus Emília, Hegedűs Gyula - és az Operaház balerinái szerepeltek, a 18 jelenet a tánc történetét dolgozta fel a görög táncoktól a csárdásig.
A forgatókönyvíró Pekár Gyula az 1896. évi párizsi világkiállítás hasonló előadásából merítette az ihletet, az operatőri és rendezői munkát Zsitkovszky Béla vállalta, a zenét Kern Aurél szerezte. Az első jelenetet, Márkus Emília Salome táncát kétszer kellett felvenni, mert a szalag elégett. A korban rendkívül hosszúnak számító, 500 méter hosszú film nem maradt fenn, csak a sajtóban megjelent képeket ismerjük. (Sajnos a némafilmek és az 1945 előtt készült hangosfilmek közül nagyon sok eltűnt, elkallódott.)
1912-ben került a mozikba az első teljes estét kitöltő magyar film, Kertész Mihály Ma és holnap című darabja. Négy évvel később, már az I. világháború idején készült el a mai filmek terjedelmét elérő első magyar film, Jókai Mór Mire megvénülünk című regényének filmváltozata Hevesi Sándor művészeti irányításával, Uher Ödön rendezésében. Az első hangosfilmet 1927-ben mutatták be Amerikában, s két év múlva már a hazai filmek is megszólaltak. 1929-ben Kertész Mihály magyar nyelven készített hangos beköszöntőt Noé bárkája című filmjéhez, a következő évben elsősorban magyar nótákat hallhattak a nézők Gaál Béla Csak egy kislány van a világon című alkotásában.
A magyar hangosfilmgyártás 1931. április 29-én kezdődött meg Budapesten, a Corvin filmgyár Gyarmat utcai telepén. Az első "igazi" hangosfilmet, A kék bálványt 1931. szeptember 25-én mutatták be Jávor Pál főszereplésével. Az alkotást, amely egy birtokát elvesztő, kétségbeesésében Amerikába kivándorló, majd egy szerencsés fordulattal hazatérő báró történetét mesélte el, a kritika a hollywoodi filmek gyenge utánzatának minősítette, s ami a készítőknek még fájóbb lehetett, mivel a cselekmény nagy része Amerikában játszódott, művük a nézőknek sem tetszett. Az igazi áttörést csak a második magyar hangosfilm, a magyar helyszínt és magyar karaktereket felvonultató Hyppolit, a lakáj hozta meg Kabos Gyula és Csortos Gyula feledhetetlen alakításával. A Hyppolit és az 1934-es Meseautó sikerét követően a vígjáték lett a kor meghatározó, exportképes műfaja - e művek népszerűségén nem fog az idő, olyannyira, hogy az utóbbi években többet újraforgattak.
A színes filmtechnikát Magyarországon először Radványi Géza próbálta ki 1941-ben A beszélő köntösben, az első teljes hosszában színes magyar filmet, a Ludas Matyit 1950-ben mutatták be. Az alkotást, amelynek színei szinte teljesen kifakultak, néhány éve digitális technikával teljesen felújították és a hangokat is helyreállították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.