Saját, tévedésből megjelent nekrológja vitte rá Alfred Nobelt a nevét viselő díj megalapítására

2021. július 30. 08:41 Múlt-kor

Korábban

Egy hallhatatlan díj születése

1895. november 27-én a párizsi svéd–norvég klubban Nobel aláírta utolsó végakaratát. A feltaláló egy évvel később hunyt el, és a végakarat ismertetésekor derült ki a családtagok számára, hogy nem örököltek semmit. Noha ők sem voltak szegények – többek közt Ludvignak köszönhetően a család cége részt vett a bakui olajmezők kiaknázásában –, nem feltétlenül igyekeztek teljesíteni a végakaratot.

Nobel a vagyonának 94%-át, több mint harmincmillió svéd koronát szánt arra, hogy egy díjat alapítson, amelyet évente öt embernek osztanak ki, aki az emberiség legnagyobb hasznára tevékenykedett a fizika, a kémia, az orvostudomány és az irodalom területén. Az ötödik díjat az kaphatta meg, aki a legtöbbet és a legjobbat tette a nemzetek közötti testvériség előmozdításáért.

A mai áron körülbelül fél milliárd dolláros felajánlás utóélete nem volt egyszerű. A hagyaték kezelésére egy alapítványt hoztak létre, ám pont a vagyon mérete okozott komoly problémákat. Végül két ember, Ragnar Sohlmann és Rudolf Liljequist kitartó munkájának köszönhetően született meg a díj a végakarat szerint.

Számos utazást tettek, dokumentumokat mentettek meg, és vagyontárgyakat helyeztek biztonságba, mielőtt azokat lefoglalták volna. A francia hatóságok például megpróbálták megakadályozni, hogy Nobel vagyonának elemei elhagyják az országot, de Ragnar Sohlmann végül egyszerűen csak csomagként feladta a megfelelő dokumentumokat, és elpostázta Svédországba.

A megálmodó szerint komoly intézmények feleltek a díj kiosztásáért, így a fizikaiért és a kémiaiért a Svéd Tudományos Akadémia, az orvosiért a Karolinska Intézet, az irodalmiért a Svéd Akadémia (amely nem azonos a Svéd Tudományos Akadémiával) felelt.

Az egyetlen kivételt a Nobel-békedíj jelentette, amelyet a végakarat szerint a norvég parlament, a Storting ítél oda. Nobel halála idején a két ország még egy államot alkotott, ám 1905-ben Norvégia függetlenné vált. Később már nem a parlament, hanem egy, a parlament által kinevezett bizottság tagjai ítélték oda a Nobel-békedíjat.

Hogy a végrendelkező Nobel miért a norvég parlamentet választotta döntőbíróul, nem lehet tudni. Egyesek szerint azért, hogy Svédországot ne érje külföldi politikai nyomás ez ügyben, mások szerint azért, mert a norvégokra a 19. században kevésbé volt jellemző a militarizmus, de sokan gyanakodnak arra is, hogy a norvég parlament ez idő tájt megtett békére irányuló lépései, például a közvetítői szerepei miatt esett rájuk Nobel választása.

A díj sorsa egyébként a felsorolt szervezetektől is függött, mivel azoknak el kellett fogadniuk a felelősséget. Erre végül is 1897 folyamán sor került sor. Az első díjátadót 1901. december 10-én tartották, Alfred Nobel halálának évfordulóján. Érdekes módon a svéd király ekkor nem ment el a ceremóniára, maga helyett a koronaherceget küldte, mert úgy vélekedett, hogy a díj túlságosan internacionális jellegű. A díjat kezelő Nobel Alapítvány kezét eleinte megkötötte az a tény, hogy csak állami vállalkozásokba fektethették a pénzt, de az alacsony kamatok végül azt eredményezték, hogy a díjjal járó pénzjutalom reálértéke folyamatosan csökkent. Ezért azt a megkötést 1950-ben eltörölték.

Bárhogyan is vélekedtek Alfred Nobelről a kortársak, a számítása tulajdonképpen bevált. Manapság már nem a dinamit feltalálójaként, hanem a legnagyobb presztízsű tudományos kitüntetés megalapítójaként gondolunk rá.

előző oldal 4 / 4