„Saját érdekükben” vásárolták fel az indián rabszolgákat a Utahba települő mormonok
2018. november 19. 16:01 Múlt-kor
Korábban
Okok és ürügyek
A mormonok gyakorta azért is tettek így, mert úgy érezték, nincs más választásuk. 1851-ben például megakadályozták, hogy egy Don Pedro León Luján nevű mexikói rabszolga-kereskedő a helyi jutokkal üzleteljen. Walkara főnök fivére, Arrapine éktelen haragra gerjedt, mivel úgy látta, a mormonok beavatkoznak népe gazdaságába. Kárpótlásul arra próbálta kényszeríteni a mormonokat, hogy vásárolják meg a gyermekeket, amelyeket nem engedtek neki eladni. Amikor erre nem voltak hajlandók, az egyik gyermeket a szemük láttára gyilkolta meg.
„Többen jelen voltunk, amikor megfogta az egyik gyermeket a bokájánál, és kiloccsantotta agyvelejét a kemény talajon” – emlékezett vissza az egyik telepes, Daniel W. Jones. Ezután a testet a mormonok felé dobta, és azt mondta nekik, hogy ha lett volna szívük, inkább megvették volna a gyermeket.
Máskor olyan gyermekeket is vásároltak a mormonok, akiken látszott, hogy halálközeli állapotban vannak. Bármi is volt a szándékuk, a helyi gyermekek tömeges felvásárlásával felforgatták a helyi törzseket, akiknek életformáját, élelemforrásait és megélhetését már eleve felborította a telepesek érkezése. Ahogy egyre több gyermek vált rabszolgává, a helyi indián lakosság lassacskán elkezdett kihalni.
Ahogy Brian Q. Cannon történész a témáról szóló tanulmányában megjegyzi, a mormonok számos okból vásároltak gyermekrabszolgákat: mert gyermekeket akartak, mert úgy érezték, civilizálniuk kell az indiánokat, vagy mert meg akarták téríteni őket. A gyermekrabszolgák hamarosan elengedhetetlen munkaerővé váltak a mormonok számára, akik közül egyesek tovább is adták őket más mormonoknak pénzért vagy ajándékként. Sok éhező jut indiánok közül sokan saját gyermekeiket is eladták a mormonoknak, hogy biztosítsák azok túlélését.
Mindeközben a mormonok az angol nyelvre és saját kultúrájukra igyekeztek nevelni a gyermekeket. A Utah területére való betelepülésük után tíz évvel mintegy 400 indián gyermek élt mormon háztartásban. Közülük legalább egy, Sally Pidash Young, maga Brigham Young szolgálatában állt. Nem csak az indiánok voltak azonban rabszolgák a mormonoknál: az eredeti telepesekkel legalább három fekete rabszolga is érkezett 1847-ben, 1850-ben pedig a területen élő 100 fekete kétharmada rabszolga volt. Az 1852-es törvény nyomán egyre több rabszolgatartó költözött Utahba, a territórium kormányzata pedig szabályozta mind az afrikaiak, mind az indiánok kereskedelmét. Az őslakosok 20 évi szolgálatra voltak kötelezve, míg a feketék addig, amíg nem tudták „kiegyenlíteni a tartozást”, amelyet megvásárlásuk jelentett tulajdonosuk számára. A rabszolgatartókat arra biztatta az egyház, hogy tanítsák és büntessék rabszolgáikat – a törvények itt is kettős mércét alkalmaztak, a feketékkel durvább bánásmódot javasoltak, mint az indiánokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap