Római kori sír került elő egy építkezésen a Gázai övezetben
2022. február 2. 12:56 MTI
Feltehetően egy római korból származó sír maradványaira bukkantak a Gázai övezetben egy egyiptomi finanszírozású lakásépítési projekt munkálatai közben – közölték hétfőn a Hamász illetékesei.
Korábban
A palesztin turisztikai és régészeti minisztérium szerint a földmunkák során a sírban talált tárgyakat a munkások elvitték, és ezért kérték az építkezés leállítását.
A helyi média szerint a Gázaváros északnyugati részén található régészeti helyszínről már sok műtárgyat elhordtak.
A helyi lakosok elmondták, hogy már a minisztérium bejelentése előtt egy héttel találtak ott régészeti leleteket, köztük koporsófedeleket és feliratos téglákat.
Az Egyiptom és Levante közötti ősi kereskedelmi útvonalakon elhelyezkedő Gáza gazdag történelméről ismert, s ma több mint kétmillió embernek otthont.
Az izraeli megszállás, a blokád, a konfliktusok, a szűk területen való gyors városi növekedés miatt azonban Gáza régészeti kincseinek nagy részét nem védték meg.
Egy független régész a helyszínről készült fotók alapján úgy vélte, hogy a munkások nem sírkamrára, hanem inkább egy 1600 évvel ezelőtti, a késő római kortól a kora bizánci korba nyúló korszakból származó temetőre akadhattak.
A leletek a régész szerint arra utalnak, hogy egy római templom vagy egy bizánci templom lehetett a közelben. A szakértő azonban nem akart névvel nyilatkozni, mert mint mondta, erre nem volt felhatalmazva.
A múlt héten a Gázai övezetet irányító Hamász hatóságai szponzorálták egy 5. századi bizánci templom felavatását, amelyet helyi és nemzetközi civil szervezetek állítottak helyre múzeumként.
A Hamász ugyanakkor 2017-ben leromboltatta egy 4500 éves kánaánita település nagy részét az alkalmazottai számára épülő lakások miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap