Római kori leletekkel bővíti régészeti kiállítását a Janus Pannonius Múzeum
2015. július 31. 16:07 MTI
Mintegy 23 millió forintból bővíti a Baranya római kori leleteiből rendezett, tavasszal megnyílt régészeti kiállítását a pécsi Janus Pannonius Múzeum - mondta el a kultúráért felelős államtitkár pénteken a baranyai megyeszékhelyen.
Korábban
Hoppál Péter közölte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ágoston-programjának anyagi támogatásával jövő tavaszig megvalósuló beruházással új termeket töltenek meg ókori használati tárgyakkal, ékszerekkel az állandó tárlatnak otthont adó Martyn Ferenc Múzeumban. Az államtitkár kitért arra, hogy a muzeális intézmények szakmai támogatását célzó Kubinyi-programban a települési önkormányzatok többek között múzeumaik állandó kiállításainak megújítására vagy infrastrukturális fejlesztésre pályázhattak. Hozzátette: a 370 millió forintos keretből a pécsi múzeum kapta a legnagyobb támogatást a vidéki intézmények közül.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere emlékeztetett arra, hogy a pécsi múzeum az utóbbi években komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy sokszínű kiállításaival a korábbi évekhez képest több látogatót csábítson be kiállításaira. A tavasszal 15 millió forintból létrehozott, római kori leleteket bemutató tárlat jól illeszkedik ebbe a folyamatba, bővítése pedig bizonyosan fokozza a múzeum iránti érdeklődést.
Emlékeztetett arra, hogy a Janus Pannonius Múzeum a tavalyi év húzókiállítása, a Leonardo-tárlat után ebben az esztendőben Marc Chagall litográfiáiból rendezett időszaki kiállítást, állandó tárlatot hozott létre a roma holokausztról, valamint Jean-Pierre Vasarely, azaz Yvaral munkáit is bemutatta. Walterné Müller Judit, a Janus Pannonius Múzeum megbízott igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a most induló bővítési munkálatok után 2016 áprilisában teljessé váló ókori kiállítás mintegy száz négyzetméterrel bővül. Az új termekben többek között az ókori Sopianae és a vidék mindennapi életébe engednek bepillantást interaktív módon, emellett a tárlókban használati tárgyak, ékszerek, agyagedények mesélnek a régmúltról.
A Káptalan utca 4. szám alatti épületben idén április végétől már az ókori Sopianae legszebb tárgyi emlékei mellett megtekintheti a nagyközönség egy Kozármislenyben feltárt 2. századi halottaskocsi életnagyságú modelljét, a Dunaszekcsőn talált Marcus Aurelius-bronzfejet, Fetter Antal ókeresztényépítmény-makettjeit és a Sopianae-t bemutató élethű, háromdimenziós animációt is, amellyel virtuális sétát tehet a város egykori utcáin, épületeiben. Az állandó régészeti kiállítás azért jelentős, mert ilyenre - és ezzel együtt a Janus Pannonius Múzeum országos jelentőségű leletegyüttesének legalább részbeni bemutatására -, a pécsi régészeti múzeumi épület elhalasztott rekonstrukciója miatt hat év óta először nyílt lehetőség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.