Ritkán volt része boldog házasságban az Árpád-házi királylányoknak
2021. február 27. 12:50 Kanyó Ferenc
Korábban
Csehek célkeresztben
A Magyar Királyság dinasztikus politikájában értelemszerűen a közeli szomszédság töltötte be a legfontosabb szerepet, ezért a cseh és lengyel uralkodók legalább olyan gyakran házasodtak az Árpádok családjából, mint azok tőlük.
Adelhaid (1040 k.–1062) I. András király egyetlen lányaként az 1058-ban Magyarországra menekült II. Vrasztiszláv cseh fejedelemhez ment feleségül. Házasságukból négy gyermek született, közöttük a későbbi cseh király, II. Bretiszláv, de Adelhaid már nem érhette meg, hogy a férje is megkapja a császártól ezt a címet, 1062-ben ugyanis elhunyt.
Eufémia (1055–1111) – I. Béla lánya – ugyan nem lett soha cseh királyné, de a morva hercegi címet birtokló Ottónak volt a felesége, és három gyermekük született. A legidősebb, Szvatopluk rövid ideig Csehország hercege is lett, míg meg nem gyilkolták 1109-ben. Testvére, Ottó is hasonló sorsra jutott, ám ezt az édesanyjuk már nem érte meg.
II. Géza lányát, Erzsébetet (1145–1189) Frigyes cseh fejedelemhez adták hozzá még 12 évesen. Kétszer jutott neki jelentős szerep, mindkét alkalommal régensként a férje távollétében védte meg sikeresen Prágát egy trónkövetelőtől.
II. Géza másik lányáról, Odoláról szinte semmit nem tudunk, csak azt, hogy az említett Frigyes elődjének, II. Ulászló cseh király egyik fiának volt a jegyese.
Konstancia (1180–1240) I. Ottokár (1198–1230) cseh királynak lett a házastársa, miután amaz elvált az előző feleségétől. Az ürügyet az szolgáltatta, hogy közeli rokonok voltak, de Konstancia még ennél is közelebbi rokonnak számított, ám a pápa, hosszú időt követően, jóváhagyta a válást.
Konstancia királyné neve elsősorban a kolostoralapításai és adományai kapcsán maradt fenn. Közvetítőszerepet vállalt a két fia, I. Vencel cseh király és Przemysl morva őrgróf között, akik többször vívtak egymás ellen háborút.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap