Ritkán volt része boldog házasságban az Árpád-házi királylányoknak
2021. február 27. 12:50 Kanyó Ferenc
Korábban
Árpádok Lengyelországban
A magyar uralkodóház másik népszerű célpontja értelemszerűen a szomszédos Lengyel Királyság volt. Már Géza fejedelem lánya, Judit is ide házasodott. Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemnek lett a második felesége, férje azonban hamarosan eltaszította magától őt és a fiát, Veszprémet. További életéről nem igen tudunk, sőt akad olyan feltételezés is, amely megkérdőjelezi, hogy Judit valóban Géza fejedelem lánya volt.
Gertrúdnak, aki Wertner Mór genealógus, történész szerint II. (Vak) Béla lánya lett volna, ugyancsak kevés nyoma maradt fenn a történelemben, a lengyel források például nem is említik. Nem kizárt, hogy Erzsébet (1128–1154), akiről csak annyit tudunk, hogy egy magyar király lánya, és III. Mieszko lengyel fejedelem felesége volt, esetleg azonos lehetett vele. Mindenesetre Erzsébet lett az elkövetkező lengyel királyok egyik ősanyja.
IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülöttje, az 1999-ben szentté avatott Kinga (1224–1292) V. Boleszló lengyel fejedelemhez ment feleségül 15 évesen. Kinga szüzességi fogadalmat tett, és a férje úgy döntött, hogy követi a példáját. Számos legenda fűződik a nevéhez, sőt úgy tartják, hogy köze volt a wieliczkai sóbányák megnyitásához is, amelyekhez a magyarországi Máramarosból vitt bányászokat.
Kinga testvérei között ott találjuk Szent Margitot és Boldog Jolánt (1235 k.–1298) is, utóbbi szintén Lengyelországba ment férjhez, Jámbor Boleszláv kaliszi és gnieznói herceghez. Három gyermekük született, majd a férje 1279-ben bekövetkezett halála után vonult kolostorba. Lánya révén Nagy Lajos király dédnagyanyja is volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.